Háromszögállás (Trikónászana)

„A gyönyör örökkévaló, soha nem hal meg; de a bánat csak illúzió, soha nem élhet.”
– Srí Szvámí Sivananda

A védikus művészetben a háromszög az isteni elv szimbóluma, amelyet gyakran megtalálunk a meditációhoz használt jantrák és mandalák motívumai között. Ha csúcsával lefelé mutat, akkor Saktit, a dinamikus női elvet jelképezi, ha pedig felfelé, akkor Sivát, a passzív férfiúi erőt helyettesíti. Alapászanáink sorát a Trikonászana, vagy Háromszögállás zárja.

Kivitelezés

Nagy terpeszben állunk, bal lábfejünket fordítsuk balra, a jobbot kicsit utána. Súlypontunk a külső lábéleken legyen (a boka így megtartott lesz). Ügyeljünk arra, hogy csípőnk előrenézve maradjon! Belégzéssel emeljük jobb karunkat a jobb fülünk mellé, majd kilégzéssel döntsünk balra, de csak addig menjünk, amíg egy síkban tudunk maradni, bal kezünket végig csúsztatjuk lefelé bal lábunkon, de nem teszünk rá súlyt.

Mély hasi légzéssel lélegzünk, majd lassan kijövünk, elvégezzük ellenkező irányba is.

Jótékony hatások

Ez az ászana fokozza a Gerinccsavaró gyakorlat hatásait és kitűnő oldalirányú nyújtást ad a gerincnek, amivel erősíti annak idegeit, és hozzájárul ahhoz, hogy az emésztőrendszer problémamentesen működhessen. Segít lefaragni fölös kilóinkat, így rögtön könnyebbé válik a többi jógapóz végrehajtása is.

Törekedjünk az alapászanáknál a minél tökéletesebb egyensúlyra, mivel ezáltal szert teszünk a nehezebb jógapózok végrehajtásához szükséges kontrollra és koncentrációs képességre.

Mikor tanuljuk?

Ezt a gyakorlatot a jóga alaptanfolyam harmadik foglalkozásán tanuljuk.