Sivánanda csodái
Részletek Sivánanda csodáiról
A csodák nem csodák a jógi számára. Természetesek, majdhogynem kikerülhetetlenek azon a tudati síkon, amelyen ő él. Ennél fogva, egy jógi körülbelül annyira tartja csodásnak a saját pszichikai és spirituális képességeit, mint mi azt, hogy járni, beszélni vagy látni tudunk.
A Szvámí Sivánanda által véghezvitt csodák esetében bizonyára nem kerüli majd el az olvasó figyelmét az a tény, hogy minden esetben belső átalakulást idéztek elő a tanítványnál, akivel megtörténtek. És ez volt Sivánanda igazi csodája.
„A csodák az elme koncentrációjának elvén alapuló tények. Az elmének végtelen ereje van, mely az Átmanból, vagy Legfelsőbb Lélekből táplálkozik. Ha a koncentráció és emelkedett gondolatok segítségével képes vagy uralmat szerezni az elme végtelen ereje fölött, akkor Sziddhi-kre, vagyis természetfeletti képességekre teszel szert. A Sziddhik a koncentráció gyakorlásával jelennek meg. Ezek a koncentráció melléktermékei. Gondolkodás nélkül határolódj el tőlük. Ha áldozatul esel a Sziddhiknek, soha nem éred el a végső célt.” – Srí Szvámí Sivánanda
Néhány csokorra való Sivánanda csodáiról
„1948 szeptemberében Szvámidzsí ásramjában éltem, és szadhanát végeztem az ő vezetése alatt. Szvámidzsí tudta nélkül a fejenállásban való meditációt gyakoroltam. Amikor már 45 percig tudtam fejen állni, egy nap meditációban megláttam Szvámidzsít egy olyan ruhában, amelyet azelőtt még soha nem viselt. Miután befejeztem a fejenállást, elindultam a Bhadzsan terem irányába. Útközben összetalálkoztam Szvámidzsí-vel, amint éppen a kutírja lépcsőjén ment felfelé. Legnagyobb meglepetésemre azt a ruhát viselte, amelyben a meditációmban láttam őt. Rám mosolygott, és csak annyit mondott, hogy nagyon jól haladok a fejenállással.”
„E hónap 14-én előadást kellett tartanom a bangalore-i Nemzeti Kulturális Intézet tagjainak. Soha nem voltam egy jó szónok. Aznap reggel hozzád imádkoztam, és kértem, hogy az előadás legyen sikeres, majd bekentem a homlokom azzal a szent hamuval, amelyet nemrégiben tőled kaptam. Csodálatos módon, a szavak úgy áradtak belőlem, mint a Gangesz vize egy teljes órán és tizenöt percen keresztül. Mindenki le volt nyűgözve az előadástól.”
„Mialatt az Ánanda Kutirban tartózkodtam, folyamatosan Professzor-nak szólítottál, én pedig alázatosan figyelmeztettelek, hogy csupán egy kisegítő tanár vagyok. Most pedig, a kegyelmedből a szavaid tényleg valóra váltak! Hivatalosan is kineveztek a madraszi Oktatási Központ professzorává. Úgy gondolom, szent ásramodban tett látogatásomnak ez az első, anyagi szinten megnyilvánuló gyümölcse.”
„1958 májusában feleségemmel együtt apósom házába voltunk hivatalosak egy esküvőre. Észak-Bihar állam egy eldugott falucskájába tartottunk. Az út járható volt a buszok által, ám elérve Muzaffarpur városát megtudtuk, hogy a kiadós esőzések következtében az utak megrongálódtak, és járművek egyáltalán nem közlekedhetnek rajtuk. Mivel muszáj volt odaérnünk még aznap este, egy ökrös szekeret béreltem az út hátralévő részére, de figyelmeztettek, hogy jobb, ha nem megyek tovább, mert rablók garázdálkodnak a környéken. Szilárdan hittem a Gurum erejében, és ezért egyáltalán nem féltem. Arra utasítottam a szekér hajtóját, hogy menjen csak tovább. Holdvilágos éjszaka volt, az égbolt rendkívül tiszta. Teljes hittel és odaadással énekelni kezdtem a Mahá Mrtjundzsaja mantrát. Amikor elértük a veszélyzónát, két fehér ökröt láttam közeledni, majd megláttam Guru Sivánandát, amint egy háromágú szigonyt tartva a kezében az ökrökön lovagolt. Áhítatos könnyek gördültek le az arcomon, torkom elszorult. Az ökrök körülbelül 3 mérföldön keresztül jöttek mellettünk. Amikor újra biztonságos területre érkeztünk, egy szempillantás alatt eltűntek.”
„Apósom Cuddapah Satchidananda Szvámidzsí tanítványa és követője. Sokszor figyeltem, ahogy imádkozik és a jógát gyakorolja, és magam is nagyon vágytam egy Gurura. 1947-ben egy éjszaka nagyon sokat sírtam. Ugyanazon az éjen egy álmom volt. Cuddapah Szvámí megjelent előttem álmomban, és így szólt: “„Nem én vagyok a te Gurud; meg fog jelenni a Gurud az életedben, amikor eljön az ideje. Nyisd ki a fiókos szekrényt apósod szobájában, és nézd meg, mi vár ott rád!” Másnap átmentem apósom szobájába, és kinyitottam a fiókos szekrényt, amelyről álmomban szó volt. Kivettem belőle egy könyvet, amelynek a címe: „Sivánanda Gyémánt Jubileumi Megemlékezés” volt. Amint örömtől átitatva kinyitottam a könyvet, az első oldalon ott mosolygott rám a Gurum fénylő arca – Srí Szvámí Sivánanda. Nem sokkal ezután, levelet írtam Srí Szvámí Sivánandadzsinek. Két héttel később újra megjelent álmomban, lenyűgöző formájában, leplekbe takarózva. Egy könyvet adott át tanulmányozásra. Másnap reggel, a postás meghozta ugyanazt a könyvet. Sivánanda küldte nekem.”
„Őszintén mondhatom, hogy bármikor, ha bajba kerülök, azonnal levelet írok Szvámí Sivánanda Mahárádzs-nak, és Szvámidzsí isteni kegyelméből és áldásától, azonnal megszűnik, minden problémám.”
Megjelenés
„Álmomban láttam meg először Szvámí Sivánandát. Különös álom volt. Láttam leírva a nevét, és megtudtam, hogyan léphetek kapcsolatba vele. Szvámi Sivánanda képes volt bárki előtt megjelenni, bármilyen messze is élt tőle az illető.”
„Amikor ma reggel leültem meditálni, egyszer csak ott állt előttem Szvámidzsí. Megáldott, majd eltűnt.”
„Egy hónappal ezelőtt, reggel, amint ébredeztem, magam előtt láttam az arcodat, mintha valóban ott lettél volna előttem.”
„Tegnap a szankirtan alatt, mielőtt beszélni kezdtem volna az isteni életről, rád gondoltam és lám, megláttalak, amint a szívemben ülsz, néha pedig előttem.”
„Rendszeres jóga és filozófia képzésben részesülök magasztos személyedtől álmomban.”
Gyógyítás, életmentés
„1947-ben egy Govinda Menon nevű maláj férfi érkezett Ánanda Kutirba, aki leukodermában szenvedett. Teljes szívvel azt remélte, hogy a Mester kegyéből képes lesz kigyógyulni bőrbetegségéből. A Mestert meghatotta ez a hit és odaadás. Arra kérte a fiatal látogatót, hogy maradjon vele egy darabig. Govinda Menon rendszeresen gyakorolta a dzsapát, a kirtant, naponta többször is megfürdött a Gangesz vizében, leborult a Mester lábai elé és szigorú étrenden élt. Különös módon, körülbelül két hónap leforgása alatt a betegsége teljesen elmúlt. Örömmel és hálával teli szívvel hagyta el az ásramot.”
„Delhiben éltem, és életem egyik legfontosabb egyetemi vizsgájára készültem, amikor november 18-án, a vizsga napján tüdőgyulladást kaptam, mely utóbb súlyos influenzával folytatódott. Rettenetesen szenvedtem, állapotom teljesen reménytelennek tűnt, és minden pillanatban csak egyre rosszabb lett. Éreztem, hogy a halál küszöbén állok. Láttam magam körül négy éjfekete alakot eltorzult testtel, hosszú fogakkal és széles állkapoccsal. Kezükben vastag, erős köteleket tartottak. Félelmetes grimaszokat vágtak.
Szerettem volna hangosan kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon. Családtagjaim elkönyvelték, hogy haldoklom, és gyászolni kezdtek, amikor anyám az utolsó pillanatban énekelni kezdte a Gítát. Én semmit nem hallottam vagy értettem. Mindezt később mesélték el a szüleim. Ebben a pillanatban a postás kopogott az ajtónkon, és egy csomagot hozott Ánanda Kutirból, amely könyvet, tulasi leveleket és két csomag praszádot, szent hamut és kumkumot tartalmazott. Anyámban ekkor felcsillant az első reménysugár. Felbontotta a csomagot, a szent hamut elkeverte tejben, és két kanálnyit beadott belőle nekem. Erre kinyitottam a szemem, és úgy éreztem, meg fogok gyógyulni.
Az Úr kegyéből és Gurudév kegyéből csodálatos módon felépültem, és 1950 áprilisában 20 évesen sikerült letennem a vizsgát. Mindezt nem a saját képességeimnek köszönhetem, hanem Sivánanda Mester kegyének.”
„1958 februárjában, egy hideg téli reggelen az egyik barátom zaklatott állapotban jött át hozzám, hogy elújságolja, az unokájának magas láza van. A gyermek még csak két és fél hónapos volt. Rögtön átsiettem hozzá, és megállapítottam, hogy a gyerek láza valóban 40 fok fölé emelkedett. Állapota egyre súlyosbodott. Gyorsan elküldtem egy orvosért, majd elővettem a málámat, behunytam a szememet, és énekelni kezdtem a Mahá Mrtjundzsaja mantrát. Srí Guru-Bhagavan személyén meditáltam, aki a doktorok doktora. Irgalomért és áldásért imádkoztam hozzá. Legnagyobb meglepetésemre, láttam Guru-Bhagavant egy hosszú télikabátban és sétabottal a kezében. Ölébe vette a gyermeket, biztosított afelől, hogy hamarosan jobban lesz, majd eltűnt. Amikor kinyitottam a szemem, tudtam, hogy félórája meditálok. Újra megmértem a gyerek lázát; ami egy-két fokkal máris lejjebb ment, és hamarosan teljesen elmúlt. A gyerek még aznap este teljesen meggyógyult. Ez a Gurukripa. A Mester nem szereti tanítványait szomorúnak látni. Mindig segít azon, aki képes teljesen átadni magát neki.”
„1947 augusztusában úgy döntöttünk, hogy Sialkot városában maradunk a zavargások idejére. Azt gondoltuk, hogy ha a kormány meg is változik, az emberek ugyanolyanok maradnak. Augusztus 8-án éjjel anyám hirtelen felriadt álmából. Álmában megjelent Sivánanda, és határozottan arra utasította: „Hagyjátok el azonnal ezt a helyet, és menjetek tovább Haridwar-ba.” Egy percig sem haboztunk, azonnal engedelmeskedtünk neki. Az indiai határhoz érve döbbenten hallottuk, hogy az utánunk jövő vonatot muszlimok támadták meg, és mindenkit lemészároltak.”
„Hőn szeretett kiskutyám, aki magányos délutánokon az egyetlen társam volt, egyszer csak kimúlt. Leültem mellé, és énekelni kezdtem a Mahá Mrtjundzsaja mantrát.
Becsavartam a kutyatetemet egy sárga rongyba, hogy a legyek és más rovarok ne kezdjék ki. Bementem a házba, és egy kis tejben szent hamut kevertem el. Háromszor elmondtam Siva nevét, majd a tejből egy cseppet a kutya szájába csöpögtettem. Hangosan zokogtam, és Szvámidzsi irgalmáért kiáltottam. Ezt mondtam neki: „Szvámidzsi, te isteni hatalommal rendelkezel, te bármit képes vagy megtenni. Még ezt a kutyát is fel tudod támasztani, ha akarod.” Újra a Mahá Mrtjundzsaja mantrát énekeltem. Majd bementem a hálószobába, hogy felhívjak valakit. Amint a telefon mellett álltam, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki a szárimat rángatja. Megfordultam, és mit gondoltok ki volt az? A kiskutyám! Még mindig körülötte volt a sárga rongy, amibe becsavartam. Feltámadt! Siva neve és az Ő kegyelme visszahozta a kutyám a Jáma birodalmából azért, hogy az isteni kegybe vetett hitemet megerősítse. Kiskutyám vidáman hancúrozott, majd beügetett a meditációs szobába, és leült Gurudév fényképe mellé.” (dél-afrikai)
Zárszó
Leveleivel mindenkor képes volt reményt vinni tanítványai életébe, bármilyen súlyos problémával is kellett szembenézniük. Mi, akik megtapasztalhattuk személyes varázsát, a jelenlétében elfeledtük minden bajunkat, és emelkedettnek éreztük magunkat. Bárcsak a mai politikusok találkozhattak volna vele. Akkor talán felismernék, hogy mennyire téves úton járnak, és az anyagiasságuk hogyan vezeti őket és országukat elkerülhetetlenül a szakadék felé. Máig abban reménykedem, hogy ez az őrült rohanás megállítható, és a rohanó emberiségnek még átadható a lecke, amelyre szüksége van – azok a leckék amelyek megtalálhatók a spirituális irodalom mesterműveiben, Szvámí Sivánanda írásaiban, s amelyek arra tanítanak, hogy csakis a szeretet, és nem pedig a gyűlölet hozhat békét az emberiség számára.
