Jógatradíció
Jógatradíció: élő mester-tanítvány láncolat
Egy jógaiskola csak akkor nevezheti magát tradicionálisnak, ha a jóga tudományát ÉLŐ MESTER-TANÍTVÁNY láncolaton adja tovább a tanítványoknak megőrizve az ősi tanításokat. Ilyen csupán csak pár van Magyarországon. Az idén 20 éves Sivánanda Jógaközpont az egyik, melynek társult jógaközpontjai a Jóga-szigetek.
A Gurukula-rendszer
Indiában az ősi időkben az volt a hagyomány, hogy a tanítványok együtt laktak, dolgoztak, és tanultak a mesterrel. Ez a gurukula-rendszer („Guru” jelentése tanító, a „kula” jelentése otthon). A tanítványok rendszerint nyolc éves koruk körül érkeztek, és körülbelül 12 éven keresztül maradtak mesterük mellett. Családtagként kezelték őket, és a napi filozófialeckék mellett megtanították nekik a jóga gyakorlati részét is, vagyis az ászanákat, a pránájámát (légzőgyakorlatokat) és a karma-jógát (az önzetlen szolgálatot) is. A tanítványtól elvárták, hogy házimunkát végezzen, és segítsen a ház körüli teendőkben. Egyiket megkérhették arra, hogy ellássa a guru állatait, másikat arra, hogy fát aprítson, és minden egyéb teendőre, ami szükséges volt ahhoz, hogy a család és az iskola fennmaradhasson.
Sivánanda jógatradíció Magyarországon
A magyarországi Sivananda Jógaközpont gyökerei Indiába és New Yorkba nyúlnak vissza. Jógaközpontunk vezetője, Ómkára (Veres András) 1993-ban került kapcsolatba a new york-i Sivananda Jóga Védanta Központtal. Kétéves ismeretség után a központ vezetőjének, Szvámi Gadzsánanámanda ösztönzésére 1995-ben Ómkára elvégezte Indiában a Sivananda jógaoktatói tanfolyamot. Hazatérése után 1996-ban alapította meg a Sivananda Jógaközpont elődjét a Spirituart Jógastúdiót azzal a céllal, hogy Szvámi Sivánanda és tanítványa Szvámi Visnu-dévánanda testi és lelki egészséget javító jógatanításait átadhassa a magyar jógázóknak.
A Sivánanda jógaoktató-képzés a jógaközpontban is az ősi gurukula modellt követi. A Sivánanda jógaoktató-jelöltek a képzésük alatt a jógaközponti foglalkozásokon kívül több hétvégén együtt laknak, tanulnak, és dolgoznak a mestereikkel és tanulótársaikkal a Sivánanda ásramban Pilisszentléleken, valamint önzetlen szolgálatot végeznek a budapesti központban is.
A jógaoktatóink képzése így a gyakorlatra és személyes tapasztalatszerzésre épül. Az elmélet segít megérteni a gyakorlatot, és a gyakorlat ad értelmet az elméletnek. Szvámí Sivánanda szerint „Egy gramm gyakorlás felér több tonna elmélettel”. Mindkettőre szükséged van ahhoz, hogy oktatóink megértsék a jóga hagyományát. A hagyomány tartja életben a tanítást. A Sivananda Jógaközpontban tehát tapasztalatainkra és a mestereink – Szvámí Sivánanda és Szvámí Visnu-dévánanda– tanításaira építve oktatjuk a jógát.
Szvámi Sivánanda mester-tanítvány láncolata a budapesti Sivananda Jógaközpontig
1. Sankarácsárja Advaita Védánta bölcse (788-820). Sankarácsárja India négy sarkában alapított kolostort (délen Sringéri, keleten Purí, nyugaton Dváraka és északon Dzsjótirmath) azzal a céllal, hogy az Advaita Védánta filozófiát terjesszék. Négy legjobb tanítványát jelölte vezetőnek az egyes kolostorok élére, ezzel biztosítva a stabil Guru-Sisja parampará (a mester –tanítvány láncolatot), mely ma is folytatódik a tudás átadásának céljából. Az alábbi nevek 2- 34-ig a déli Sringéri-i Sarada Pítham kolostor Gurujait tartalmazzák.
|
820 – 834 |
|
834-848 |
|
848 – 910 |
|
910 – 954 |
|
954 – 1038 |
|
1038 – 1098 |
|
1098 – 1146 |
|
1146 – 1229 |
|
1229 – 1333 |
|
1333 – 1380 |
|
1380 – 1386 |
|
1386 – 1389 |
|
1389 – 1408 |
|
1408 – 1448 |
|
1448 – 1455 |
|
1455 – 1464 |
|
1464 – 1479 |
|
1479 – 1517 |
|
1517 – 1560 |
|
1560 – 1573 |
|
1573 – 1576 |
|
1576 – 1600 |
|
1600 – 1623 |
|
1623 – 1663 |
|
1663 – 1706 |
|
1706 – 1741 |
|
1741 – 1767 |
|
1767 – 1770 |
|
1770 – 1814 |
|
1814 – 1817 |
|
1817 – 1879 |
|
1879 – 1912 |
|
1912 – 1954 |
|
nincsen pontos adat |
|
1887-1963 |
1927-1993 | |
|
nincsen pontos adat |
|
1952 – |
Ha Te is hiteles, tradicionális jógaiskolában szeretnél jógaoktatóvá válni, csatlakozz a Sivánanda jógaoktató-képzésre! Részletekért kattints ide.