Sivánanda Jóga

Srí Szvámí Sivánanda - Sivánanda JógaSivánanda Jógája

„Siva (Szvámí Sivánanda) jógája a neked legmegfelelőbb jóga.

Ő mindenkiben ott lakozik, s ezért tisztában van mindnyájunk képességeivel és gyengeségeivel. Nem kéri, hogy hagyjuk el a vallásunkat, vagy adjuk fel az állásunkat. Azt érezteti velünk, hogy eddig is a jógát gyakoroltuk, s csak annyi a feladatunk, hogy ugyanezt folytassuk tovább energikusan, egy-két apró kiegészítést hozzátéve!

Rejtélyes és csodás módon gondoskodik legnagyobb szükségletünkről, istenivé varázsolja életünket, és onnan, ahol vagyunk elvezet Istenhez, és mi mindvégig azt érezzük, hogy a saját akaratunkból tettük meg az utat, és nem ő vezetett fülön fogva.

Siva felismeri, hogy minden embernek megvan a maga vallása, hogy minden embernek külön jóga kell. Ezért a világ összes vallását beleszőtte a tanításaiba és az összes lehetséges jógát, ami az emberiségnek át lett adva. Mindezek tökélyre vannak fejlesztve a Sivánanda Jógában. A bölcs, aki kozmikus látással, kozmikus szeretettel és kozmikus tudattal bír, minden jógát részletesen tárgyal, és írásaiban megadja nekünk ezek esszenciáját. Ami azonban figyelemre méltó az az, hogy mialatt egy bizonyos jógát dicsőít egy bizonyos írásmű alapján, azalatt szép csendben belecsepegtet néhány létfontosságú elemet a többi jógából is, így alakítva ki egy szintézist, amelyben egy adott jóga dominál.Ez röviden összefoglalva a Sivánanda Jóga; a Szintézis Jógája. Mindig azt hangsúlyozza, hogy az ember személyiségének egyoldalú fejlődése nem kívánatos. Mindenkinek van egy feje, szíve és kezei; mindenki gondolkodik, érez és cselekszik. Néhány emberben az egyik a hangsúlyos, a többiekben a másik. A Sivánanda Jóga ezt szem előtt tartja, és ezért ez mindenki jógája.”

– Szvámí Vénkatésánanda (Szvámí Sivánanda tanítványa)

Szvámí Sivánandát 20. századi szentként és nagy jógiként tartja számon a világ.
1887. szeptember 8-án született Indiában, és szinte egész életét mások boldogságának szentelte.

Ő megcáfolta azt a mondást, miszerint „senki sem lehet próféta a saját hazájában”. A még gyermek és ifjú Sivánandára is úgy emlékeznek vissza a falubéliek, mint csodálatos személyiségre, aki már akkor is az öröm és a szeretet forrása volt mindenki számára.

Később orvosként a szegényeknek maga váltotta ki a gyógyszerét. Fő mondása az volt, hogy nem ő gyógyít, hanem Isten.

Egyszer egy beteg szerzetest fogadott be a házába, ott gyógyította. A szerzetes hálája jeléül neki ajándékozott egy Védánta könyvet, amely megismertette vele a jógát. Ekkor megértette, hogy leginkább úgy tud minden teremtett lény fájdalmán enyhíteni, ha ő maga is szerzetes lesz, és elmélyül ebben a tanításban. Akkoriban kórházigazgatóként igen tehetős ember volt. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és elindult Malájziából, hogy megkeresse mesterét. Végül a Himalája lábánál Risikésben talált rá. Itt kapta a Siva nevet és a szerzetesi beavatást, így lett belőle Szvámí Sivánanda.

Úgy vonzotta magához a tanítványokat, mint egy mágnes. A világ minden részéről érkeztek hozzá az emberek.

1963-ban Összvallási Konferenciát szervezett, hogy a különbözőség helyett az Egység érvényesüljön, hogy széthúzás helyett összetartozás, Testvériség legyen.

A jóga minden ösvényére nagy hangsúlyt fektetett, minden vallást tisztelt. Ezek szintézise lett a Sivánanda jóga, mely mind a mai napig tanítványai által jut el hozzánk. Ezt adjuk tovább töretlenül mi is. Így hatja át lénye, kegyelme, jóságos energiája ma is a jógát gyakorlókat.

Merítkezz meg te is ebben a csodában, a Sivánanda jógában!

Gyere, jógázz velünk!