Félelem legyőzése – út a békéhez

II. Európai Jógakongresszus előadás

2016 május 28. Szaraszvatí Keserű Aranka:

A Jógakongresszus témájához kapcsolódóan, melynek címe:
A jóga hatása az európai társadalomra és a világbékére”
Szvámí Sivánanda tanítását választottam a félelem legyőzéséről, mely által elérhetjük a békét.

A világban akkor lehet béke, ha társadalom minden egyes tagja megleli a benne lakozó békét és boldogságot.

Emberként tehát legfontosabb kötelességünk, hogy boldogok legyünk.
Amikor boldogok vagyunk, békét és szeretetet sugárzunk a világba.

Ennek érdekében vissza kell találnunk természetes állapotunkhoz, mely a szat-csid-ánanda állapot. Ez azt jelenti, hogy mi örökké létezők, mindentudók, örökké boldogok vagyunk.

A jóga célja, hogy elvezessen minket erre a belső utazásra, ahol összekapcsolódhatunk a béke és boldogság forrásával.

Így kapcsolódik a jóga a világbékéhez is.

A jóga gyakorlásával egyre közelebb és közelebb kerülünk természetes állapotunkhoz, ezáltal gondolatainkat és cselekedeteinket a szeretet és a béke fogja átitatni.

Ez nagyon egyszerűnek hangzik, de sajnos az emberi elmét komolyan befolyásolják a negatív gondolatok, köztük a félelem.

A félelem elválaszt minket a boldogságtól és békétől, természetes állapotunktól.

Ezért meg kell tanulnunk, hogy hogyan hárítsuk el a blokádokat, melyek spirituális növekedésünk útjában állnak.

Utunkon segítségünkre lesz az, ha tudatosítjuk:

  • mit nevezünk félelemnek?
  • milyen fajta félelmek vannak?
  • milyen káros hatásai vannak a félelemnek?
  • mi a félelem oka?
  • és végül hogyan győzzük le a félelemet?

 

„Mi a félelem?

A félelem a veszélyérzet keltette fájdalmas érzés, a küszöbönálló veszély vagy fájdalom rossz előérzete. A félelem egy olyan érzés, melyet a fenyegető rossz vagy közelgő fájdalom gondolata vált ki, s amelyet ennek elkerülése vagy az ettől való menekülés kísér annak érdekében, hogy az ember újra biztonságban tudja magát.

A félelemnek különböző fokozatai vannak, melyek a következők: egyszerű ijedség, szégyenlősség, félénkség, rémület, rettegés és halálfélelem. Halálfélelem esetén az egész testet kiveri a verejték, az elme és a test olyanná válik, mint egy magatehetetlen fatuskó. Néha erős sokkhatás és azonnali összeomlás következik be, és az ember szívrohamban meghal.

A félelem fajtái:

A félelem kétfajta lehet: helyénvaló és képzelt. Mindössze öt százalék a helyénvaló félelem, a maradék kilencvenöt százalék képzelt félelem.

A helyénvaló félelem egészséges és szükséges az ember fejlődéséhez. Az élet fenntartását szolgálja. Hatása pozitív, előre mutató.

Pl. Az iskolaigazgató fél a tanfelügyelőtől, ezért nagy figyelmet fordít a diákok oktatására, így minden tanuló sikerrel teszi le a vizsgákat.
A mozdonyvezető fél a felettesétől, ezért gondosan látja el a szolgálatát, és a vonatok nem ütköznek össze.
Az orvos félti a jó hírét, ezért nagy odaadással törődik betegeivel. Kutatásokat végez, számos emberéletet megment. Ettől válik híres orvossá.

A képzelt félelmek

Utak boldogsághoz: „hozzák létre a betegségeket, kiszívják az ember életerejét, és lázas izgatottságot keltenek: kimerültséget, nyugtalanságot, rossz közérzetet, diszharmóniát stb. okoznak.
Pl. Kolera- vagy tífuszjárvány idején a félelem hajlamossá tesz arra, hogy könnyebben megkapjuk a betegséget. Az ember szörnyen fél a kolerától, folyamatosan rágódik rajta, és elképzeli, hogy a fertőzést már a testében hordozza. A képzelet komoly pusztításra képes. Végül az ember valóban áldozatul esik magának a tényleges betegségnek!”

Minden embernek vannak képzelt félelmei. Félünk a betegségtől, az öregségtől és a haláltól. Félünk attól, hogy elveszítjük állásunkat, bevételi forrásunkat, és szegények leszünk. Félünk magától a változástól, egy új munkakörtől, egy új otthontól vagy éppen egy új kapcsolattól. Van, akiben az egyedüllét lehetősége kelt félelmet, míg mások a többi embertől félnek. Félhetünk attól is, hogy mások nem fogadnak el minket, esetleg nyilvánosan bírálnak, megaláznak bennünket. A félelem az ember ellensége. Megzavarja belső békéjét és harmóniáját.

A képzelt félelmek száma végtelen. 

Milyen káros hatásai vannak a félelemnek?

A félelem minden rossznak az elindítója. A félelemből alakul ki a balszerencse. A gyáva embert félelmei veszélybe sodorhatják. Az állandó félelem elszívja életerődet, megrendíti önbizalmad, és hasznavehetetlenné tesz. Hatására erőtlenné válsz. A félelem sikerességed ellensége.

A félelem ugyanaz az elmének, mint a bénulás a testnek. Megbénítja az elmét, és cselekvésképtelenné tesz. A félelem a legrombolóbb érzelem. Felőrli az idegrendszert, és aláássa az egészséget. Aggodalmat szül, és lehetetlenné teszi a boldogságot és az elme békéjét.

A félelem, különféle fázisaiban, az ember legnagyobb ellensége, boldogságának és hatékonyságának tönkretevője. Sokakat tett gyávává, sokszor vezetett bukáshoz. A félelem aláássa az erőfeszítést, és meghiúsítja az igyekezetet. A szegénység és a kudarc a félelemmel teli gondolatok következménye.

A félelem az ember legnagyobb átka. A félelem sokak életében oltja ki a reményt, sok embert tesz boldogtalanná és vesztessé. A félelem nem más, mint negatív gondolat. A félelem a leggonoszabb ellenséged.

A félelem oka

A rága, vagyis a ragaszkodás a félelem állandó velejárója. A ragaszkodás a félelem kiváltó oka. Ragaszkodsz a töltőtolladhoz, a sétapálcádhoz, a könyvedhez, az órádhoz, a törülköződhöz, a ruhádhoz.
A félelem lassan eszi be magát a lényedbe. Félsz, hogy elveszíted szeretett tárgyaidat.

Bármikor, ha megjelenik a rága, jelen van a félelem is – félelem és ragaszkodás együtt jár.

Pl. A férj ragaszkodik a feleségéhez. A felesége teste jelenti számára a legnagyobb örömforrást. Így tehát félelem él benne: fél, hogy elveszíti őt, fél, hogy meghal, fél, hogy elhagyja egy másik férfiért, fél, hogy elválik tőle, fél, hogy elégedetlen lesz vele, stb. Mivel ragaszkodik a gyermekeihez, házához és tulajdonához, ezek elveszítésétől is fél. Mély szomorúság tölti el és szörnyű sokk éri, ha szeretett hozzátartozóitól vagy tárgyaitól meg kell válnia.”

A dolgokhoz való kötődés félelmet szül. A névhez és a dicsőséghez való ragaszkodás félelmet szül. A pénzhez és a nőkhöz való ragaszkodás félelmet szül. Bármely dologhoz való ragaszkodás a szörnyű félelem csíráját hordozza magában. Aki birtokol, az fél.

Ha az emberben nincs jelen a rága, akkor nincs benne félelem sem.

A ragaszkodás első láncszeme az ember kötődése a saját testéhez.
A rága minden formája ebből az egyetlen rágából, azaz a fizikai testhez való kötődésből indul ki. Az élethez és a testhez való ragaszkodás vagy a földi élet szeretete minden félelmünk fő kiváltó oka.

A félelem fojtogató hullámai így is eláraszthatják lényünket. Ilyenkor egy időre felborulhat mentális egyensúlyunk, túlságosan érzékennyé és izgatottá válhatunk. Rossz események sorozata játszódik le előttünk gyors egymásutánban. A múlt emlékezete szárnyaló sebességgel tör ránk. Képzelőerőnk elszabadul, és reánk váró szerencsétlenségek egész sorát vetítjük magunk elé. De még ilyen körülmények között is Istenbe kell vetnünk legmélyebb hitünket, menedéket keresve Őbenne, és teljes szívünkkel hinni, hogy csakis Ő szabadíthat meg bennünket.”

A félelem legyőzéséhez azonban mindez nem elegendő. Át kell ültetnünk a gyakorlatba a fentieket.

 

Hogyan győzzük le a félelmet?

  1. Ha félsz valamitől, nézz szembe vele, s a félelem megszűnik!

Először azzal kell szembenéznünk, amitől félünk. Ha valaki fél szembenézni a hallgatóságával, az első és legfontosabb feladata, hogy addig gyakorolja a közönség előtti beszédet, amíg meg nem szabadul a lámpaláztól és az idegességtől. Ha valakit remegés fog el a főnöke közeledtére, vagy bárki máséra, akiről azt hiszi, hogy nálánál nagyobb hatalommal rendelkezik, akkor az elsődleges feladata az ezzel való megbirkózás, egészen addig, amíg elegendő lelkierőt nem gyűjt.

Ha félsz valamitől, nézz szembe vele, s a félelem megszűnik!

Ülj le egy kicsit! Tűnődj el a dolgokon! Nézz magadba! Minden képzelt félelmed eltűnik, egyszerűen semmivé válik. Az elméd csap be képzelt félelmeiddel. Tanulj meg helyesen ítélni, gondolkodni, vizsgálódni és meditálni!

Mit jelent mind ez? Meg kell értenünk, hogy ami változó/múlandó az valótlan, ami örök/változatlan az valós.

  • A test változó, ez valótlan,
  • a Lélek/Átma változatlan, ez örök.

A következő mantra segít nekünk megőrizni ezt a tudást, aki ismeri énekelje velem:

„ÓM aszató má szad gamaja

tamaszó má dzsjótir gamaja

mritjór mámritam gamaja”

Vezess engem a valótlanságból a valóság felé

A sötétből a fény felé

A halálból a halhatatlanságba.

Az elme lesben áll, mint egy tolvaj. Most végre felismered, hogy gonosz elméd éveken át az orrodnál fogva vezetett, s a félelmed valójában nem is létezik – egy nagy nulla.

  1. Ültesd el a bátorság magvait a szívedben! Engedd a bátorságodat növekedni! A félelem magától szertefoszlik.

A pozitív mindig győzedelmeskedik a negatív felett. Ez egy örök lélektani törvény, s ez a rádzsa jógik pratipaksa-bhávaná módszere.
(Pl. ha felbukkan egy félelem gondolat, akkor erősen gondoljunk az ellentétjére.)

Próbáld ki ezt a módszert újra meg újra! Biztos, hogy erőfeszítéseidet siker koronázza majd.

Összefoglalva: Fejleszd az akaraterődet! (mivel tudjuk fejleszteni? pl. ászana pránájáma, meditáció)

Gyakorold a bátorságot és az állhatatosságot!

Fejleszd ki magadban a vészhelyzetek kezeléséhez szükséges tűrőképességet, állhatatosságot és az ellenállás erejét! Légy bátor és türelmes, ha nagy fájdalom ér, ha elveszíted gyermekeidet vagy vagyonodat, vagy ha hosszan tartó betegség sújt! Légy bátor! Gondolj a szentekre és magasztos tetteikre!
Élj bölcsek és jógik társaságában! Meditálj a félelem nélküli Átmanon! (a hallhatatlan Önvalón) Így kifejlődik benned a bátorság, a hősies jellem és a többi erény is. Minden fóbiád eltűnik, mert

  1. Isten tökéletes biztonságérzettel tölti el híveit, és megszünteti minden félelmüket. Képes hitté és bizalommá változtatni a bizonytalanságot és a félelmet. Megóvja a hívőt a páni félelemtől és a kétségbeeséstől. Keress menedéket az Úrban, az Ő nevében, az Ő kegyelmében! Minden félelmed azonnal szertefoszlik – Isten erőt, állhatatosságot, bátorságot, tudatosságot ad neked. (pl. napi imádság, kirtan, dzsapa által)
  2. Szakíts kötődéseiddel a nem kötődés vagy vairágja gyakorlása és az Úr szeretete révén, minden félelmed el fog tűnni. Szüntelenül gondolj arra: „Minden dolog csalóka, múlékony és szenvedést okoz.” Így nem fogsz ragaszkodni semmihez. Ha marad is benned ragaszkodás, az nagyon gyenge lesz. Helyes megkülönböztetéssel és néhány egyszerű gondolattal könnyen megszabadulhatsz tőle. Az összes félelem legyőzésének legjobb ellenszere a lemondás és a Brahma-bháva (Brahmannal való egység érzet) gyakorlása.

A tökéletes bölcs, aki megismerte a Brahmant, teljesen híján van a félelemnek. Az upanisadok mennydörgő hangon nyilatkoztatják ki: „A félelem nélküli Brahman ismerője maga is abszolút félelem nélkülivé válik.”

Félelem csak ott lehet, ahol kettősség van. Ha valaki azt érzi, hogy rajta kívül van más is, azonnal megjelenik a félelem. Megijed a másik embertől. De hogyan félhet az, aki számára megszűnt a kettősség? A tökéletes bölcs, aki megállapodott az egységben, minden ember között a legbátrabb. A katona bátorsága a harcmezőn vagy a rablóé csak tamaszikus bátorság. Egyáltalán nem bátorság, csupán gyűlöletből és féltékenységből fakadó brutális kegyetlenség. Az Önvaló bölcsességéből született szattvikus bátorság az egyedüli igaz bátorság.

Ne legyen kettősség az elmédben! Erősítsd magadban szüntelenül a kozmikus szeretet és az egyetemes testvériség érzését! Ahol szeretet van, és testvériség, ott nincs ellenségeskedés. Nincs hatalmi alá- vagy fölérendeltség. Ez természetesen csak egy köztes állapot. A végső állapot a mindenséggel való egység átélése. Minden Brahman. Minden Brahmanban egyesül. Egyedül Brahman hatja át az egész világegyetemet. A saját teremtésében nincs más, csak Ő. Ennek tudása gyökerestül irtja ki a félelmet, és örök békét hoz.

Hari ÓM Tat Szat

Gyakorlat:

Miután lecsillapítottad az elmédet, például szemlélődéssel egy kiválasztott helyszínen, a csend-, a természet hangjainak megfigyelésével…

…halkan mondd ki a következő kijelentéseket: „Isten most jelen van” vagy „Isten most is itt van ebben a szobában”.

Ismételd meg ezeket meditatív úton, majd relaxálj egy ideig, és kezdd elölről. Végezd ezt fáradhatatlanul, míg teljesen el nem merülsz ebben a gondolatban. Ekkor érzékelni fogod Isten jelenlétét.N e állj meg itt, ez nem a végső cél. Ismételd:

Jelenléte betölt engem fejemtől a lábamig”, „Jelenléte örömmel tölt el”, „Jelenléte szeretetet áraszt”, „Jelenléte békességet ad”.

Valahányszor elméd elkalandozik, ismételd ezeket a mondatokat halkan kimondva.

Ez a gyakorlat megszabadít a félelmeidtől, bátorsággal, örömmel, és békességgel tölt el. Kitartó gyakorlást követően a Kozmikus Szeret és az Örök Béke uralkodik rajtad.

Ismerjétek meg ezt a könnyen elsajátítható útját Isten meglátásának! Gyakoroljátok pontosan, és kitartóan.

Köszönet és jó kívánságok, áldás.

Hari ÓM Tat Szat