Őszinteség
Őszinteség
Az őszinteség definíciója a Manu Szmriti (védikus szentirat) alapján:
satyaṁ brūyāt priyaṁ brūyāt na brūyāt satyamapriyam |
priyaṁ ca nānṛtaṁ brūyāt eṣa dharmaḥ sanātanaḥ ||“Az ember mondjon igazat; az ember mondjon kellemeset.
Az ember ne mondjon olyat, ami igaz, de kellemetlen, sem olyat, ami kellemes, de hamis.
Ez az ősi Dharma.”
A Bhagavad Gítában elmondja Srí Krisna Ardzsunának, hogy milyennek kellene lennie a helyes beszédnek, mely a Legfelsőbb örömét és mindenki javát szolgálja:
“A beszédet, mely nem kelt izgatottságot, őszinte, kellemes és hasznos, a Védák tanulmányozásának gyakorlását, a beszéd fegyelmezésének hívják.” BG XVII/15.
MAGYARÁZAT: Annak az embernek a szavai, aki a beszéd fegyelmezését gyakorolja, nem okozhatnak fájdalmat másoknak. Szavai jókedvet és vigaszt hoznak másoknak. Szavai hasznosnak bizonyulnak mindenki számára. A beszéd szerve nagy mértékben eltereli az elmét. A beszéd uralása nehéz dolog, nagy önfegyelmet kíván, de gyakorolnod kell, ha szeretnéd elérni a legfőbb békét. Semmi sem lehetetlen annak számára, akinek eltökéltsége szilárd, céljai őszinték, vasakarattal bír, türelmes és kitartó.
Az izgatottság azt jelenti: Élő teremtményeknek okozott fájdalom.
Ahhoz, hogy a beszéd a fegyelmezés eszközévé váljon, szükséges, hogy az ebben a versben megjelölt mind a négy jellemző mindenkor együtt legyen benne, azaz ne okozzon izgatottságot vagy fájdalmat, legyen őszinte, kellemes és hasznos; ha ezek közül hiányzik belőle az egyik vagy a másik jellemző, akkor az nem nevezhető a beszéd fegyelmezésének. A beszéd lehet kellemes, de ha nem tartalmazza a másik három elemet, akkor már nem beszélhetünk a beszéd fegyelmezéséről. – Srí Szvámí Sivánanda
