KIK VAGYUNK?

Kik vagyunk?

Srí Szvámí Átmaszvarúpánanda írása (megjelent a Divine Life Magazine 2018. februári számában)

“A szentírások azt állítják, hogy az emberi lény fogságának és felszabadulásának oka egyaránt az elme. A fogság elégedetlenséget, a felszabadulás boldogságot jelent. Minden emberi lény boldog akar lenni, ezért az élet legfelsőbb célja a móksa, azaz a megszabadulás elérése. De milyen módon oka az elme a fogságnak és a felszabadulásnak?

Ez pusztán attól függ, mivel azonosítjuk magunkat. Az elme nem csak az emberi lények sajátja, hanem a magasabban fejlett állatoké is, akik figyelemreméltó mértékben képesek gondolkodni és megérteni. Ami az emberi lényben különleges az az, hogy képes feltenni azt a kérdést: „Ki vagyok én?”. Mi képesek vagyunk azonosulni bármivel, amivel csak akarunk.

Gyermekként azt mondták nekünk, hogy mi egy test vagyunk, ami egy adott családhoz tartozik, ami egy meghatározott tradíciót követ, ami egy adott kaszthoz, vagy országhoz tartozik. Ezek vagyunk mi. Ennek megfelelően kell cselekednünk. Ez az, ahogyan boldognak kell lennünk. Mindezeket elmondták nekünk. És így az egyéni testtel és elmével való azonosulás fokozatosan ki is alakult bennünk.

Mindazonáltal, ha aprólékosabban megvizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy két általános azonosságra (önazonosításra) is bukkanhatunk: egyre, melynek minden pillanatban tudatában vagyunk, és egyre, melyről sajnálatunkra nem veszünk tudomást, holott legalább ennyire nyilvánvaló, ha odafigyelünk rá.

Az első az a tudat, hogy mi vagyunk a világegyetem középpontja. Mi vagyunk az alany, és mindenki más – Istent is beleértve – hozzánk tartózó tárgy. Egy alany természetesen felsőbbrendűnek érzi magát egy tárgynál. Sajnálatos módon, mivel minden emberi lény ugyanezt érzi, ezért sem ők nem ismerik el a mi alanyiságunkat, sem mi az övéket. Így a harcok és veszekedések szükségszerűen elkerülhetetlenek.

Másrészről rendelkezünk egy számunkra teljesen világos önazonossággal, csakhogy ennek egyáltalán nem szentelünk figyelmet. Ez pedig nem más, mint hogy meg vagyunk győződve arról, hogy születésünk napja óta semmit sem változtunk. Pontosan ugyanaz a személy vagyunk, és el sem tudjuk képzelni, hogy halálunkig bárhogyan is megváltozzunk. Az egyik önazonosságunk tehát az univerzum középpontja, mely teljesen azonosul a testtel és elmével, elszenvedi kínjait, élvezi gyönyöreit. A másik önazonosságunk soha nem hat vissza, sose szeret vagy gyűlöl, sosem dicsér, sosem ítél el. Pusztán örökké éber, örökké tudatos, sosem hagy el minket, és soha nem változik.

Most is tudatában van gondolataidnak. Tudatában van álmaidnak. Tudatában van mélyalvásodnak. A világegyetem középpontja másrészről folyamatosan változik. A jó hír az, hogy tamaszikusból radzsaszikussá, s legvégül pedig szattvikussá válhat.

S minél szattvikusabbá válik, annál hasonlatosabb lesz legbelső önazonosságunkhoz. S végül, abszolút értelemben egyik önazonosságunk se valós, hiszen mindkettőt ismerjük. A mindkettőt ismerő soha meg nem ismerhető, mely mindkettőt meghaladja. Ez az Egyetemes, és ebben van, amiben pihenni és amiből fakadólag cselekedni rendeltettünk.”

Eating, drinking, sleeping!
A little laughter! Much weeping!
Is that all ? Do not die here like a worm.
Wake up! Attain Immortal Bliss.”
– Swami Sivananda

Enni, aludni és inni
Kicsit nevetni, még többet sírni:
Csupán ennyi lenne léted,
hogy féregként kimúlva végzed?
A Halhatatlan Boldogság vár,
Csak ébredj már!
-Srí Szvámí Sivánanda

Hasonló tanításokat ide kattintva olvashatsz.