
Huber Tamás

Huber Tamás Ásutós a Ganésa Jóga-sziget jógaoktatója. Szívesen foglalkozik kezdőkkel és gyakorlott jógázókkal egyaránt. A Jóga-szigetek főpúdzsárija.
“Hat éves lehettem amikor már nem csak ismertem, de kivitelezni is tudtam a lótusz-fejenállást és a naulit (belek forgatása), úgy, hogy nem kellett rá külön megtanítani. A nagybácsim mutatott néhány képet és ennyi elég volt hozzá.
Persze ez koránt sem a jóga volt, mire elkezdtem a napi szintű gyakorlást húsz éves lehettem. Selvarajan Yessudián két könyve indított el igazán ezen az úton. A” Mi a jóga?” című alkotása revelációként hatott rám és ekkor váltam igazán és tudatosan szádhakává. Ezután több mint 35 évig egyedül a belső megérzéseimre hallgatva gyakoroltam és tanultam, mígnem egy fotón megláttam Szvámí Sivánandát kalaposan és dhótiban kezében egy vödör vízzel. Azonnal belopta magát a szívembe. Ennek hatására 2015-ben csatlakoztam a Sivananda Jógaközpont szádhana programjához. 2016-ban Szaraszvatí, Keserű Aranka lelkes tanítványa lettem, akitől egy mantrabeavatás alkalmával az Ásutós nevet kaptam. Majd 2017-ben elvégeztem az oktatói tanfolyamot és azóta Sivananda Jógaközpont és a Jóga-szigetek oktatója lettem. Jelenleg a rádzsa jóga oktatói képzésben veszek részt.
Szádhaka (törekvő), rádzsa jógi , bhakta, pudzsári és védantin vagyok, aki szeretné minél több emberrel megosztani a Jóga Tudományát .
A mindennapokban Szvámí Sivánanda legfontosabb tanítását próbálom megvalósítani, amely így szól:
“Szolgálj szeress, adakozz, légy jó, tégy jót, tisztulj, meditálj és valósitsd meg magad.”
Ásutós
Telefon: +36 (70) 372 3663
E-mail cím: hubertomi61@gmail.com