TEST-TUDAT
TEST-TUDAT
Az alábbi írásban a nagy jógik TEST-TUDAT -áról olvashatunk Sivánada Mester egyik tanítványának Szvámí Szatjánandának jóvoltából.
Sok szent szenved komoly betegségektől, és egészen fiatalon meghalnak. Miért van ez így?
Köszönet Szváminí Csitrának a fordításért.
Szvámí Szatjánanda: Szatszang a Szentekről 3/6
“A legtöbbjük nem volt jógi. Ők túl vannak a jógán.
A jógi nagyon tudatában van a testének, gondoskodik róla, de a szent olyan, mint egy kisbaba, mint egy ártatlan gyerek. Ha lát egy kobrát, akkor megfogja. Ha szennyezett ételt kap, meg fogja enni, mert nem ismeri a különbséget. A szentek túl vannak a három gunán (minőség, kötőerő).
Amikor az elme átlépi a három guna – a tamasz (tudatlanság), radzsasz (szenvedély) és szattva (tisztaság, jóság) – határait, akkor teljesen tudatlanná válik azokat a folyamatokat illetően, amelyek a testben történnek. A tapasztalásai ilyenek: “Én nem ez a test vagyok, én nem az érzékek vagyok, én az Önvaló vagyok, az Átma (Lélek) vagyok”.
Amikor ezek az emberek felismerik a magasabb létezést, akkor meghaladják a testet, elmét és érzékeket. Mindaddig, amíg a három gunában élsz, addig a természet törvényei szerint élsz. Felkelsz reggel, elmész sétálni, fürdesz, aztán ászanát, pránájámát gyakorolsz. Azonban, amikor az elme és az érzékek teljes mértékben visszahúzódnak az önvalóba, és a magasabb önvaló fénylővé válik, amikor a belső tapasztalások élővé válnak, és a magasabb tudatosság ragadja meg az elmédet, kit érdekel, mi történik a testtel.
Pontosan ez volt a helyzet Rámana Mahárisivel. A teste itt volt, de ő a hetedik síkon volt. Ő nem a test volt, még csak nem is a test megfigyelője. Teljesen leválasztotta magát a testi ügyekről. Nem gondoskodott megfelelően a testéről. Napokon át ugyanabban a testhelyzetben volt, és végtelen hosszúságú trátakát gyakorolt. Senkihez sem beszélt, olyan volt, mintha nem is létezne. Ha a test törvényeit megtagadják, akkor az egyén megbetegszik, és ez történt Rámana Mahárisivel.
Ehhez hasonlóan, ha van egy házad, és elhagyod egy jobbért, akkor a régi elhanyagolttá válik. Lehet, hogy időnként meglátogatod, de az érdeklődésed a régi iránt elmúlik. Gondozgatod, amíg ott vagy egy ideig, de nem sok teendőd van vele többé.
45 éves koráig Szvámí Sivánanda az egészséges élet minden szabályát betartotta. De miután túllépett ezeken a szabályokon, egész tudatossága kikapcsolt.
Azt mondogatta: “Ez a test mulandó. Miért foglalkozol olyan sokat vele? Suszter vagy, aki cipőt fényesít?” Minden utasítása megváltozott ezután.
Hasonlóan Szvámí Vivékánandához, és másokhoz, akik korán meghaltak, de kicsit különböznek az esetek. Ezek az emberek egy küldetéssel születtek, volt valami, amit el kellett mondaniuk, amit meg kellett tenniük, amit végre kellett hajtaniuk. Abban a pillanatban, hogy a munkájuk el volt végezve, elmentek. Szvámí Vivékánanda világosan leírta: “Befejeztem a munkám, nincs ok arra, hogy tovább kellene élnem”.
Egy másik szent, Ráma Tirtha szintén 40 éves kora előtt meghalt: “A munkám véget ért, most már mehetek”.
Emlékezz arra, hogy a jóga gyakorlása nem az út vége, a jóga gyakorlása egy eszköz. A szamádhi nem az út vége, a szamádhi egy eszköz. A spirituális életben nagyon magas szintek vannak, és minél közelebb vagy az abszolút önvalóhoz, annál távolabb vagy a testtől. Ahogyan a repülőgépek is olyan magasan repülnek a földtől, hogy nem tudsz különbséget tenni egy ház vagy egy kert között, ehhez hasonlóan, amikor a tudatosság magasan szárnyal, a világi sík dolgai annyira jelentéktelennek látszanak.
Azt mondják, hogy amikor meg van az abszolút tapasztalás, amelyben megéled azt, hogy a testtel való azonosulás eltűnik, akkor bárhol is vagy, nem vagy ott. Bárhol is vagy, szamádhiban vagy. Tehát egy ilyen ember számára kevésbé számít az, hogy hogyan hal meg. A betegség nem számít. Máskülönben azt mondanánk, hogy ha Jézus Isten fia volt, akkor hogyan lehetett keresztre feszíteni? Van egy ok, és az ok az, hogy amikor a legfelsőbb lélekhez mész, akkor már nem érdekel a test.”
