Hogyan jelent meg Isten az életemben?
Hogyan jelent meg Isten az életemben?
Srí Szvámí Sivánanda vallomása:
Könnyű lenne elintézni a kérdést azzal, hogy: „Nos, miután hosszú időn át szigorú önfegyelmet gyakoroltam és meditáltam, s míg a Szvargásramban éltem, és számos Mahárisi jelent meg a meditációmban, akik az áldásukban részesítettek, akkor megjelent az Úr is előttem Srí Krisna alakjában.” De ez nem fedné a valóságot teljesen, s nem is válaszolná meg a kérdést kielégítően, amely Istenre vonatkozik, aki pedig Végtelen. Határtalan, túl a beszéden és az elmén. A kozmikus tudat nem a puszta véletlennek köszönhető. Ez egy olyan hegycsúcs, amelyet egy tövisekkel teleszórt ösvényen lehet megközelíteni, s ennek az ösvénynek a lépcsői igen csúszósak. Én lépésről lépésre tettem meg az utat, felkapaszkodtam e nehéz ösvényen; és minden lépcsőnél megtapasztaltam, amint Isten megjelent az életemben, és lábamat könnyedén a következő lépcsőfokra segítette. Apám szerette a szertartásos imádatot (Púdzsá), amelyet igen rendszeresen végzett. Gyermeki elmém számára, a kép, amelyet imádott, maga Isten volt; és gyönyörűséggel töltött el, ha segíthettem apámnak az imádatban, virágokat, és más, a szertartáshoz használt dolgokat víve neki. A mély belső öröm, amely mindkettőnket eltöltött az imádatkor, beleplántálta a szívembe azt a meggyőződést, hogy Isten a hívei által buzgón imádott Képekben lakozik. így jelent meg Isten elsőként az életemben, hogy a lábamat a létra legelső fokára helyezze.
Felnőve, nagyon szerettem a tornát és az erőnléti gyakorlatokat. Vívni tanultam egy mestertől, aki alacsony kasztba tartozott; Haridzsan, vagyis érinthetetlen volt. Még csak néhány napja jártam hozzá, amikor elmagyarázták nekem, hogy egy Bráhmana kasztba tartozó ifjú, mint jómagam, nem lehet egy érinthetetlen mester tanítványa. Eltöprengtem a dolgon. Egyszerre úgy éreztem, hogy Isten, akit mindnyájan imádattal vettünk körül apám Púdzsá-szobájában, átugrott ennek az érinthetetlennek a szívébe. Márpedig ő az én Gurum! Ezért tehát azonnal elmentem hozzá virággal, édességgel és ruhával, virágfüzért akasztottam a nyakába, virágokat szórtam a lába elé, és leborultam előtte. így jelent meg Isten újra az életemben azért, hogy a kasztok megkülönböztetésének fátylát letépje.
Hogy ez mennyire értékes tapasztalat volt, azt nemsokára fel kellett ismernem: mivel az orvosi hivatást választottam, és ezáltal mindenkit szolgálnom kellett, ám a kasztbéli különbségekhez való ragaszkodás miatt ez a szolgálat csúfos bukásra lett volna ítélve. De mivel ezt a ködöt az Isteni Fény szerencsésen eloszlatta bennem, így könnyedén és természetes módon szolgáltam mindenkit. Rendkívüli örömöt okozott mindenfajta szolgálat, ami a gyógyításra és az emberek szenvedéseinek enyhítésére irányult. Ha egy jó receptre bukkantam a malária ellen, a következő pillanatban máris úgy éreztem, hogy ezt az egész világgal meg kell osztanom. Mindenféle tudást, amely a betegségmegelőzéssel, egészségjavítással és gyógyítással volt kapcsolatos, mohón próbáltam megszerezni, és másokkal megosztani.
Ekkor Isten a betegek képében jelent meg az életemben Malajziában. Nehéz lenne felidéznem egyetlen pillanatot; s talán szükségtelen is. Az idő és tér csupán az elme termékei, és Istenben elveszítik létjogosultságukat. Visszatekintve, az egész Malajziában töltött időszakra most már úgy emlékszem vissza, mint egyetlen eseményre, mely során Isten a betegek és a szenvedők képében keresett fel. Az emberek betegek testileg és lelkileg. Egyesek számára az élet egy hosszas haldoklás; míg mások számára a halál vonzóbb az életnél. Egyesek nyomorúságosan élnek, de képtelenek szembenézni a halállal; mások maguk mennek a halál elébe, öngyilkosságot követve el, mert képtelenek szembenézni az életükkel. Egyre nőtt bennem a meggyőződés, hogy ha Isten nem pusztán azért teremtette ezt a világot, hogy a bűnösök e földi pokolban szenvedjenek életük végéig, s van más is (mint ahogy ösztönösen éreztem, hogy lennie kell) e nyomorúságon és kilátástalan léten kívül, akkor ezt nekem meg kell találnom, és meg kell tapasztalnom.
Életem ezen döntő pillanatában Isten egy vándorló szerzetes képében jelent meg előttem, akitől az első leckéket kaptam Védántából. A földi élet pozitív aspektusai és az emberi lét végső célja nyilvánvalóvá lettek előttem. Ez a felismerés Malajziából a Himalájába vonzott. Isten ekkor egy mindent elsöprő vágyként jelent meg bennem, hogy felismerjem Őt, mint minden teremtményben az ÉN-t.
A meditáció és a szolgálat rohamos fejlődést eredményezett; és megjelentek a különféle spirituális tapasztalatok is. A test, az elme és az értelem, ezek a behatároló tényezők, eltűntek; és az egész univerzum az Ő fényében ragyogott. Isten ekkor Fényként jelent meg, és minden isteni formát öltött; a fájdalom és a szenvedés, ami úgy tűnik mindenki életének velejárója, egyszerre nem volt más, csak illúzió, amit a tudatlanság kreált a minden emberben ott leselkedő, alantas érzéki vágy következtében.
Még egy mérföldkő hátravolt ahhoz, hogy teljes egészében felismerjem: Szarvam Khalvidam Brahma; minden csak Brahman (az emberi tudattal felfoghatatlan Isten).
1950 elején (január 8-án) Isten egy félkegyelmű támadó képében jelent meg előttem, aki megzavarta az esti Szatszangot az Ásramban. Terve meghiúsult. Leborultam előtte imádatom jeléül és hazaküldtem őt. A rossz csak azért létezik, hogy a jó dicsőségét erősítse! A rossz csupán felszíni jelenség; mögötte mindenkiben ott ragyog az egyetlen ÉN.Itt meg kell említenem még egy fontos tényt. Ebben a fejlődési folyamatban bármi, amit korábban már elértem, soha nem vált haszontalanná a későbbiekben sem. Az egyik szint segített mindig tovább a következőre; és a gyümölcs a Jóga Szintézise lett. A Murtik imádata, a betegek önzetlen szolgálata, a meditáció, a kozmikus szeretet fejlesztése amely ledöntötte a kasztbéli különbségeket, a hit és a vallás, melynek legvégső célja a Kozmikus Tudat megtapasztalása volt, feltárult előttem. És ezt a megszerzett tudást azonnal meg kellett osztanom. Mindez a lényem szerves részévé vált.
A feladat tehát az volt, hogy erőt gyűjtsek és terjesszem, amit megtanultam. 1950-ben egy egész Indiára kiterjedő utazást tettem. Ekkor Isten a hívők tömegének formáját öltötte fel, akik alig várták, hogy az isteni életről szóló tudást hallhassák. Minden állomáson úgy éreztem, hogy Isten beszél rajtam keresztül, s hogy Ő sokszorozta meg magát az előttem lévő sokaság formájában, akik mind engem hallgattak. Ő mindig velem énekelt; velem imádkozott; Ő beszélt és Ő hallgatott. Szarvam Khalvidam Brahma – minden csak Brahman.
(Bhavan folyóirat, 1959. május 3.)
