Föld dala
A Föld dala
Ó Földgolyó merre jársz
A hideg űrben merre szállsz
Nem félsz a sötétbe lesve
Egy csillag körül kerengve?Anyaisten méhéből keltem én
Atyaisten szívének rejtekén
Násztáncom járom pörögve
Napomé vagyok én örökre.
Csillagom a vőlegény
Egybekeltünk Ő meg én
Fényével simogat egyre
Árasztva völgyre és hegyre
S én örömömben táncom lejtem
Szerelmét ezzel úgy gerjesztem
Hogy fényével minden porcikám csókolja
Fotonok lángnyelvén bókolva.
Betelni vele nem tudok
A Nap szerelmese vagyok,
Örök Ara ki Ura nélkül dermedne
Jéggé, s szenvedve
Vetné inkább magát a tűzbe
A szerelem-álmát tovább űzve.
Hanem addig magam neki szépítem
Virágaimmal magamat ékítem
Kacéron egyre felé kéklek
Lásson engem olyan szépnek
Mint senki mást e teremtett világon
Az én fénylő és délceg királyom!
Nem félek hát, s az űr nem rideg
Minden pontjában szerelmünk rezeg
Atomjainkban járva ezt a táncot
Összeszeretve ez anyagvilágot
Mely a te léted tere
Az Isten kegyelmével tele.
Gyere hát, szeress te is velem
Én hálátlan, gyönge gyermekem!-Nandagópa Schönek Zoltán verse
