Csend
Móhiní Domonyi Mónika verse a csendről, mely túl van a szavakon.
A Csend
Ülök.
Szemeimmel még látom az ősz színeit,
Bőrömön még érzem a nap éltető kegyeit.Ülök.
Takaróba burkolva, szorosan, melegen,
Belül csupaszítom le magam,
Így vár rám a kegyelem.Lefejtem magamról minden bűnömet,
Vágyak, félelmek, indulat,
külvilág: Isten veletek.Ott vagyok már, hol minden csendes,
És a csendnek ereje van:
Nem érint meg már semmilyen gondolat.Ott vagyok már, hol minden teljes,
És a teljességnek színe van:
Most épp őszi színek mutatják magukat.Ott vagyok már, hol minden békés,
És a békének tere van:
Határtalan az, szelíden borítja be a dombokat.Ott vagyok már, hol minden boldog,
És a boldogságnak helye van:
Ott van az bennem, megleltem Önmagam.Ott vagyok már, hol minden EGY,
És az EGYségnek neve van:
EGY vagyok mindenkivel, így vagyok EGYmagam.Ülök.
Látom már az őszi napfény erejét,
Érzem már az őszi színek melegét.Ülök.
Az vagyok, aki voltam, mégis más.
A csendet hallgatom és magamban érzem már.Ülök.
