Nőiségünk úrnője

Nőiségünk úrnője – női jóga, hmm…

Jógaszeretetem ellenére úgy éreztem, ez is valami olyasmi, amire címkét ragasztottak. Mi mindent lehet még ebből a filozófiából kihozni? Ennek ellenére nyitott voltam és meglátogattam a nyílt foglalkozást. Jól tettem. Amikor jelentkeztem rá, a jógaoktató azt mondta, hogy az ilyen nyílt napokon mindig annyian szoktak lenni, hogy pont megteljen a terem. Most is így volt, micsoda véletlen! 🙂

Teljesen vegyes volt az összetétel, csinilányok, komoly – majdhogynem arisztokratikus és agyonemancipált – hölgyek, lazák és én. A gyerekeken kívül minden korosztály jelen volt. Nem kellett megküzdenem az ismeretlenség szülte feszengéssel, mert a stúdióban otthon érzem magam, a házirendet nem megbontva pakoltam a polcra a cipőmet és engedelmesen beballagtam az öltözőbe. Utána a szokásos pohár tea és a belső – rejtett és kissé kárörvendő – mosolygás azokon, akik tétován csetlettek-botlottak az ismeretlen terepen, majd a “saját” jógaszőnyeg elfoglalása. Az előzetes információk röpke egy óra női varázslatot ígértek, kíváncsian vártam, mi fér ebbe bele.

Sűrűsödő energiák közepette elkezdődött a bevezető meditáció. Összemosta, lesimította, megnyugtatta a kutakodó, tapogatózó gondolatokat, megérkeztünk egymáshoz. A bemelegítő gyakorlatok után elkezdődött valami izgalmas. Szuper ritmusú zene és CSÍPŐKÖRZÉS! Saját ütemben, ahogy jólesik. Női zene, női ritmus, női rugózás: Sima, Sima, Sima, Sima. Átjárt és felkavart, jé, tudom mozgatni a csípőm és nem érzem totál darabosnak magam, hanem inkább teljesen természetes, mintha erre születtem volna! Rájöttem, hogy titokban minden női energiával megáldott lény vágyik az ilyen csípőnyolcasok keringetésére. Nem lehet másképp, hiszen a mozdulatok annyira ősiek, annyira mélyről jönnek, nem is értem, miért nem riszálunk folyamatosan? Illetve értem, az energia ott van, folyamatosan kering belül a gyökér és a szex csakránál, csak nem engedjük ki. Pedig, ha csak egy apró gondolatot küldünk oda, már másképp rezgünk, másképp ringunk, úgy, ahogy azt csak a NŐ tudja!

Ahogy haladtunk női mivoltunk felé a különböző mozgássorokkal és gyakorlatokkal, úgy nyílt ki mindenki a teremben. Már nem kaptuk félre a fejünket, mikor találkozott a tekintetünk, és arra voltunk kíváncsiak, hogy na, vajon a másik hogyan csinálja, hanem egymásra mosolyogtunk. Ezekben a mosolyokban minden ott volt. A való világban a nők nem feltétlenül kedvesek egymáshoz. Harcolunk, acsarkodunk, szinte férfiak akarunk lenni, minden helyzetet csatamezőnek fogunk fel. Elnyomjuk azt, akik valójában vagyunk. De a mai találkozáson nem volt lehetőség figyelmen kívül hagyni egymást, az energia körbezárt, burokban voltunk. Mint amikor megszületünk, aki burokban jön a világra – akárcsak én – az egész életében szerencsés.

Az energiák ébresztését gátizom tornával fejeztük be, ami nekem nem volt újdonság, az intenzív légzésen már találkoztam hasonlóval. Könnyen ment, megtaláltam az izmokat és úgy tornáztak, ahogy kellett. 🙂

A záró meditáció döbbenetes volt. pedig nem tartom magam kezdőnek. MÉH-meditáció, mindenki találkozhatott a saját méhének úrnőjével. Hanyatt fekvés, kezek jóni mudrában a hasra, lábakat felhúzni, majd terpeszteni (ezt, ha elfáradt, a meditáció közben le lehet tenni). Már amikor a jóni mudrát megformáltam, éreztem, hogy a medencém elkezd melegedni. Hűha, mi lesz ebből, még el sem kezdtük és máris beindult valami! Ahogy egyre mélyebbre merültünk a semmibe, a nemlétbe, először a jobb, majd a bal petefészkem kezdett mocorogni, úgy is mondhatnám, hogy öntudatra ébredtek és boldogan csicseregtek.

“Helló, csakhogy észrevettél bennünket! Igen, mi is ugyanúgy gondoskodásra szorulunk, mint az a hihetetlen nagy lelked, akit olyan gondosan ápolsz! Nem vagyunk még olyan öregek, működünk és még sokáig akarjuk érezni, hogy szükség van ránk és nem írtál le bennünket! Klimax, ugyan már! Nem vénülő, fonnyadó, én sem leszek már fiatalabb liba vagy, hanem életerős, szerelemre termett, befogadó bölcs papnő!”

Igen, NŐ vagyok! Nahát, eddig is ezt hittem, de most már tudom! A szónak eddig nem igazán használt értelmében teljesen kitárult minden bennem, az egész világot be tudtam volna fogadni. Hatalmas kehelynek éreztem magam, melyben kavargott, örvénylett egészen a szívemig egy olyan energia, ami eddig is ott volt, csak nem figyeltem rá.

Az energia tovább áramlott a petevezetékeken, majd megjelent méhem úrnője. Gyönyörű zöld ruhában, karcsún, kecsesen, ragyogóan. Ő is én vagyok? Valamilyen formában biztosan. Ő az az énem, aki mélyen belül óvja és táplálja bennem az igazi nőt. Igen, ez vagyok én és ezt az egész világnak meg kell mutatni.

Eljöttünk ide – miért is? Hogy találunk valamit, ami megváltoztat? Vagy csak el akartuk ütni az időt egy napos vasárnap délutánon? Nem tudom szavakkal leírni, mit jelent nőnek lenni, de talán nem is kell. Elég azt tudni, érteni, hogy én vagyok aki befogad, elfogad és elenged. Aki mindig ért, megért, mert erre született.

Zsuzsa