Beszámoló az indiai útról – 2011

India, Risikés, Sivánanda Ásram

(2011. január 27. – február 11.)

(Napló bejegyzések Szaraszvatí tollából)

Ha egy szóval szeretném jellemezni az út reánk gyakorolt hatását, azt mondhatom, hogy csodálatos volt. Az ott eltöltött idő szinte minden pillanata egy csoda, egy tanítás, vagy felismerés volt. Úgy gondoltam, hogy hosszú beszámoló helyett ezeket idézem fel és adom át mindenki javát szolgálva.

A történetek érthetősége kedvéért néhány fontos személyt és helyszínt szeretnék bemutatni.

Először is az útitársak:

Ómkára (az út szervezője és a magyarországi Sivánanda Jógaközpont alapítója) Ánanadi (Ómkára felesége), Zsolt, aki az út során a RámaKrisna nevet kapta. Évi és Zsuzsi, akik Saradha (isteni értelem) és Préma (isteni szeretet) neveket kapták.
Gájatrí, Sánti és Emese, aki szintén névbeavatást kapott: Párvatít.

A helyszínről

Risikés, a jóga fővárosa, mely a Himalája lábánál és a Gangesz partjánál fekszik. Itt szinte csak ásramok (elvonuló helyek) és templomok vannak. Az üzletekben nem találunk sem húst sem alkoholt. Mi a Sivánanda mester által alapított ásram vendégei lehettünk, ahol szinte tapintani lehet a nyugalmat. Ez a légkör már önmagában is pozitív változásokat indít el az emberben.

Vendéglátóink

Szvámí Vimalánanda, az ásram vezetője, aki 1953 óta él itt, Sivánanda mester mellett 10 évet tölthetett. Szemei nagyon tiszták és amikor a Mesterrel töltött időről beszél, még jobban ragyognak. Idős, de kora meghatározhatatlan, arra a kérdésre, hogy honnan származik, csak így felelt: „Erről a bolygóról való vagyok.”

Szvámí Arcshánanda: ő a felelőse annak, hogy a Badzsan Hal-ban megállás nélkül énekelje valaki a „Haré Ráma Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré, Haré Krisna Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré” mantrát, melyet 1943-ban Sivánanda mester indított el. Ő fogadott minket a Szádhana Kutirban (gyakorló kunyhó) is, ahol Sivánanda mester a jógát gyakorolta, többek között napi 16 órát meditált és tulajdonképpen itt teljesedett ki. Ez a házikó a Gangesz másik partján helyezkedik el.

Szvámí Hanszánanda, a Gurudév Kutir (isteni tanító háza) gazdája. Ebben az épületben az ásram alapítása után élt Sivánanda mester. Itt megtalálhatóak berendezési és használati tárgyai. Ez a házikó szolgál helyszínéül az esti Gangá áratinak.

Történetek a tanításokról, csodákról napló feljegyzés alapján:

Január 28.

Az oda vezető úton Gájatrí bőröndje elveszett, leesett a csomagtartóról. A szörnyű hírt aránylag gyorsan sikerült feldolgoznia és elfogadta a helyzet adta elengedés és újrakezdés lehetőségeit.

Az első Szatszangunkon Gájatrí feje nagyon megfájdult. Már ott tartott, hogy kimegy a teremből, mert elviselhetetlenné vált. Ekkor a Mesterre gondolt és segítségét kérte. Abban pillanatban megszűnt a fájdalom. Szemei már csak az örömkönnyektől csillogtak.

Január 29.

„Amikor boldog vagy, Isten is boldog. Ha másokat boldoggá teszel, akkor Őt még boldogabbá teszed. Tégy boldoggá másokat, te magad is az leszel.” Így tanított minket szvámí Arcshánanda a reggeli Szádhana Kutir látogatásunk alkalmával.

Délután a Szádhana Kutir előtt ücsörögtünk, vártuk Szvámí Arcshánandát. Az úton középiskolás fiúk csoportja haladt el előttünk. A bátrabbak megkérdezték tőlünk hogy készíthetnek-e fényképet velünk, természetesen igent mondtunk. Mire a többiek is felbátorodtak és csak úgy kattogtak gépek. Nagyon boldogok és hálásak voltak. Ettől persze mi is jól éreztük magunkat: néhány perc alatt mennyi embert tudtunk boldoggá tenni.

A Kutirhoz megérkezett Zsolt és a „szvámínk” is. Egy órát újra a itt meditálhattunk Sivánanda mester rezgéseiben. Szvámidzsí Zsolt nevét nehezen jegyezte meg, így azt javasoltam neki, hogy kérjen egyet. Zsolt 17 órakor a RámaKrisna nevet kapta.

Az ásram területén úgy közlekedek, hogy szinte mindenhol Sivánandát látom. Elképzelem, ahogy az ebédlőben evett, vagy ahogy Szvámi Rádhával egy kakaó mellett beszélgettek, látom, ahogy Szatszangot tartott, ahogy énekelt, ahogy másokat tanított. Látom megnyugtató mosolyát, hallom biztató szavait. Nagyon jó itt.

Január 30.

Ma hajnalban először találkoztam a szelíd, nagy testű, szürke majmokkal. Csodálatos látványt nyújtottak, ahogy testközelről figyelhettem őket. Ők a „vega” majmok nagyon szelídek és játékosak. Ellentétben a kicsi, barna majmokkal, akik mindenevők, és nagyon agresszívak, még az embert is megtámadják, ha valami jó falatot pillantanak meg a kezében. Jól látszik, hogy az étel hogyan befolyásolja a jellemet.

Az ásramban egy Szvámí jött velünk szemben. Szívélyesen köszöntöttük, mint mindenkit a „Hari ÓM“-mal. Megállt és máris tanítani kezdett minket. Beszélt Isten három minőségéről: “Brahman-Paramátma-Bhagaván”. Azt tanította, hogy mindent ajánljuk fel a Legfelsőbbnek: cselekedeteinket, az ételt, még a pénzről is nyugodtan lemondhatunk, a legjobb ha nem ragaszkodunk semmihez. Bízzunk teljesen a Jó Istenben, higgyük el, hogy akkor semmiben nem szenvedünk hiányt. Mielőtt elment, áldásban részesített minket (egyenként a fejünkre tette a kezét és szanszkritül mondott egy imát).

Egy idős, olasz hölggyel beszélgettem ma, kiderült, hogy 1965-ben járt itt először és azóta rendszeresen minden évben visszatér Risikésbe és a Sivánanda ásramba.Nem tudja miért, de itt nagyon jó neki, erőt, energiát kap, ami egy évre feltölti. Inkább világi a hölgy, mint spirituális, mégis idevonzza valami. Egyre jobban érzem, hogy miről beszél…

Január 31.

Ma meglátogattuk az ásram vezetőjét, Szvámí Vimalánandát, hogy átadjuk ajándékunkat (Benkő Mónika által készített Jantrát) és adományainkat. Ünneplőbe öltöztettük magunkat és lelkünket. Mély tisztelet és áhítat lengte be a szobát.

Itt ismét Sivánanada mester kegyelmében részesülhettünk: nem kell költöznünk, végig itt maradhatunk!!!  (eredetileg csak 5 napot tölthettünk volna a Sivánanada ásramban).

Szvámidzsí megkérdezte, hogy mit nyújt az embereknek Budapesten a Sivánanada Jógaközpont. Az ötödik sorolás után, így szólt: köszönöm elég lesz, most kirtanozzunk egy kicsit. Az a megtiszteltetés ért, hogy előénekelhettem a Dzsaja Ganésát, Ő pedig lelkesen ismételte a sorokat a többiekkel.

Sivánanda még jobban elégedetté tett minket: megkaphattuk az ászana termet mindennap 8-10 óráig. (eddig nem tudtunk ászanázni, mert a központi foglalkozás mindig olyan időpontban volt, amikor más programot keresztezett)

Szvámidzsí mindennap 11:30 órára várt minket, amikor jelenlétével töltekezhettünk és hallgathattuk tanulságos történeteit. Egy alkalommal Sivánanada személyiségéről mesélt: nagyon vidám ember volt és leghőbb vágya az volt, hogy mindenkit boldoggá tegyen. A világ minden részéről jöttek hozzá, és aki egyszer találkozott vele, úgy érezte, hogy mindig is ismerte. Számára olyan szó, hogy “idegen” nem létezett. Mindenkiben Istent tisztelte, szerette és szolgálta. Az által, hogy az emberek boldogságán munkálkodott, boldoggá tette Istent.

A ma esti Gangá Áratin Sántikához rakták a mikrofont, ő a „Bhadzsó Rádhé Krisnát” választotta, én pedig megkaptam a harmóniumot.

Magyarul énekeltünk, de ezzel együtt is fergeteges hangulat keletkezett. Itt az Árati nagyon meghitt, családias, hasonló a Jóga-szigetes Szatszang hangulatához, pici a hely és mosolygósak a Szvámík. És persze itt van Sivánanada ágya, ruhái, személyes tárgyai, no és a csodálatos Gangesz. Az Árati a parton végződik, ahova lépcsők vezetnek, ilyenkor már sötét van és kis lámpásokat eresztünk az útjukra. A part mindenhol a Gangá Áratitól visszhangzik (mindkét oldalon) és az Árati lámpásoktól fénylik. Ez az esemény tényleg a nap fénypontja.

Az esti Szatszangra is eljutott lelkes éneklésünk híre, mert megkérték Ómkárt, hogy énekeljünk itt is. Egy gyors futás vissza a kottáimért. Ismét csoda történt: nem félek egyedül mászkálni a sötétben! Remélem ez már így is marad…

Február 1.

Ma Szvámi Vimalánanda a Himalájáról és a Gangeszről beszélt: ez egy nagyon szent hely. Itt egy mantra 100 dzsapának (ismétlésnek) felel meg. Az egész világ tele van folyókkal partjukon városokkal vagy nyaraló helyekkel, de  a Gangesz ásramokkal és templomokkal szegélyezett. Nincs még egy ilyen szent folyó a világon. Ha az ember ide jön akár akarja, akár nem a tiszta rezgések átmossák. Az ember itt békére lel. Mi, akik itt vagyunk nem véletlenül vagyunk itt.

Február 2.

Ma reggel újabb csoda történt: Sántika megtartotta az első önálló gyakorlóját. Nagyon ügyes volt, büszke vagyok rá.

Ebéd után ismét Vimalánandánál voltunk. Minden nap más csoport érkezik hozzá. Tegnap Braziliából jöttek, ma pedig Malajziából. Ma egy híres jógiról mesélt történeteket, aki nem messze lakott az ásramtól: Nimkaróli Babáról.

Indiában a felszabadulás után megszüntették, hogy a Szvámík ingyen utazhassanak. Nimkaróli Baba vonaton utazott és kérték a jegyét, mire ő mondta, hogy neki nincs. Leszállították a vonatról, de ezután a vonat nem indult. Mindent ellenőriztek, de a vonaton mindent rendben találtak. Végül nem volt más magyarázat, mint, hogy valami érthetetlen okból nem működik, ezért kénytelenek voltak odamenni a jógihoz, bocsánatot kértek tőle, visszaszállították a vonatara és a vonat folytatta útját.

Egy másik alkalommal Nimkaróli Baba meghívta Szvámí Csidánandát (Sivánanda mester tanítványát), aki egy dobozban 5 db narancsot vitt neki ajándékba. A Szvámít többen is elkísérték. Nimkaróli Baba a naranccsal akarta őket megvendégelni, körbe járt a doboz naranccsal és döbbenve tapasztalták, hogy az ötödik kiosztása után még 18 darabot osztott ki a vendégek között.

Angliából is meglátogatta egy híres egyetemi professzor (Richard Albert), akinek a szeme láttára eltűnt, majd megjelent. Egy nap azt a kérdést tette fel neki: ki a nagyobb jógi, te vagy Sivánanda? Mire észbe kapott a professzor, Sivánanda ült előtte.

Február 3.

Ma reggel a Badzsan Hall-ba mentünk Gájatríval Mahámantrázni.
Gyönyörű ez a szentély, óriási Szaraszvatí szobor két oldalán Krisna és Brahmá oltár van. Körben csupa Istenség és jógi képek. Lenyűgöző, órákig el lehet itt az ember, ha csak a képeket nézegeti is.

Ebéd utáni tanítás ma egy királyról szólt, aki nem tudta hogyan lehet Isten egyszerre jelen mindenkiben. Volt egy nagyon okos minisztere, akit megkért arra, hogy bizonyítsa be neki, mert addig nem tudja elhinni. Egy hónapot ad neki erre, ha nem sikerül, akkor elbocsájtja.
A miniszter reggeltől estig imádkozott Istenhez, hogy segítsen neki, míg nem egy nap összekapcsolódott vele és rátalált a megoldásra: elment egy fazekashoz és rendelt tőle 100 korsót. A korsókat kiterítették a király udvarában, ott ahol a nap érte őket. Megtöltötték vízzel és letakarták őket, majd hívták a királyt.
A miniszter kitakart egyet és megkérdezte mit lát a király a korsóban?

– Vizet – mondta a király.
– És a vízben mi csillog?
– A nap.
Kitakarták az összes korsót, mindben a nap ragyogott.
– Hány nap van? – kérdezte a miniszter.
– Egy – mondta a király.
– Istenből is egy van, de ott ragyog mindenkiben, pont úgy, ahogy a nap a korsókban.

A tanítás után meditáltunk és hárman spirituális nevet kaptak:
Emese a Párvatí nevet kapta, aki Siva felesége és az Isteni Anya minőséget képviseli.
Zsuzsi a Préma lett, mely az Isteni szeretet, Évi a Saradha nevet kapta, mely az Isteni megértés.

Minden csütörtökön Guru napja van és ilyenkor az esti Szatszangot az ásram vezetője tartja. Jelezték nekünk, hogy szeretnék, ha este ez alkalomból újra énekelnénk…

Vacsora után siettünk a Szatszangra, pontosak akartunk lenni. A közepén került ránk a sor, három éneket énekeltünk: szolgálj, szeress, adj (angolul), Jamuna, Siva mahádéva.

Ezután Szvámi Vimalánanda beszélt. Akkor nem értettem, hogy miről, de utólag megtudtam, hogy rólunk: Nagyon magunkkal ragadtuk. Arról beszélt, hogy a szvámi ruha semmit nem jelent, ami belőlünk árad az magáért beszél. Sivánanda átsüt rajtunk, és bár nem így tervezte, de ő is inkább énekelni kezdett beszéd helyett. Magához kérte a harmóniumot és három dalt lejátszott, énekelt nagyon vidáman.

A Szatszang után összegyűltünk, hogy az angolul értőktől megtudjuk miről beszélt a Mester. Ómkár is nagyon megilletődött, jól estek neki és mindannyiunknak Sivánanda mester egyik utolsó tanítványának elismerő és bátorító szavai.

ÓM Bolo Szatguru Sivánanda Mahárádzsi Kí! Dzsaja!

  Február 4.

Ma 10 milliószoros nap van…
Reggel az ászana órára menve a lépcsőn lefelé jó módú, indiai férfiak jöttek velünk szemben. Az ebédnél viszont találkoztunk velük: ők szolgálták fel az ételt. Jó volt megtapasztalni, hogy Sivánananda tanításai itt ennyire élőek: alázattal és szeretettel szolgáltak mindenkit.
Ebédre hétféle ételt kaptunk, édességnek a kedvencünket. Úgy véltük, hogy ezt a tegnapi „szereplésünkért” kaptuk.

Szvámi Vimalánandánál tanítás helyett kirtanoztunk és meditáltunk.
Utána vásárolni mentünk, majd a házunk előtt sütkéreztünk. Egyszer csak Sánti hangját hallottam: „elvitte” – gondoltam a szellő felkapott valamit – de Sántikám egy majom nyomába eredt. Amíg mi pihentünk belopózott közénk és felkapta a 20 db málával (ima lánc) teli szatyrot. Ahogy Sánti felpattant megijedt és elejtette, megvillantotta fogait, hátha visszaszerezheti a zsákmányt, de Sántikánk összeszedte minden bátorságát és felvette a szatyrot, a majom pedig eloldalgott. Sántika! Nagyon büszkék vagyunk rád!

Este Sivánanda mester újra a kedvünkben járt: vacsora után az étkeztetést vezető brahmacsáritól (fehér ruhás szanjásza) kaptunk egy nagy edényt, hozzá poharakat és tálkákat. Kiderült, hogy a kedvenc édességünk van benne…
…az ásramban minden ebédre és vacsorára 400 adagot készítenek, ebből kb. 150-200 ember lakik az ásramban, a többit mind szétosztják a vándor szerzetesek és szegények között. Ebből is látszik, hogy milyen megtiszteltetésben részesültünk: szeretet teljes figyelemben és adásban. Nagyon meghatódtunk.

Az esti Szatszangon sokkal több ének volt mint korábban. Utána újabb ajándékot kaptunk: Szvámí Arcshánanada hozott nekünk kilenc adagnyi ételt, mely házi sajtból, tésztából és zöldségekből állt. Most teli hassal megyünk aludni, kíváncsi leszek az álmomra…

Február 5.

Az ebédnél a tegnapit überelték, ma 8-féle ételt kaptunk.

Mai tanítás Szvámí Vimalánandától:
„Egy kis városba új plébános érkezett. Nem tudta, hogy hol a város temploma, ezért az utcán játszó gyerekektől kérdezte. A gyerekek elvezették a templomhoz. A pap hálásan megköszönte a segítséget és búcsúzóul ezt mondta: gyertek el holnap és megmutatom nektek a Mennyországba vezető utat.
Mire a gyerek így feleltek: Hogyan mutatja meg atyánk, ha még a templomhoz vezető utat sem tudja?”

Ugyanez a pap a délutáni sétáin lát egy emberrel, aki mindig fát vág. Egy alkalommal megkérdezi tőle, hogy mit csinál?
– Mit csinálnék, fát vágok?
– Miért?
– Hogy eladjam.
– Miért akarod eladni?
– Hogy egy kis pénzem legyen.
– Mire kell a pénz?
– Hogy ételt vegyek rajta.
– Mire kell az étel?
– Hogy erőm legyen.
– Mire kell az erőd?
– Hogy fát vágjak.

Február 6.

Ma csendesen telt nap, vasárnap lévén Vimalánanda tanítása is elmaradt.

Sokat pihentünk, élveztük a napsütést kb. 28-30 fok meleg volt. Napról napra melegebb van, az esték is egyre kellemesebbek.

A Gangá áratin a Prémamuditát (vasárnapi éneket) énekeltük, ismét nagy sikerrel:

„Ismételd az Úr Ráma nevét szeretettel és örömmel átitatva.
Ráma nevét ismételve a bűnök és szenvedések megsemmisülnek.
A Szamszara (születés és halál körforgása) óceánja csak Ráma nevének hajóján szelhető át.
Ráma isteni neve a Legfelssőbb Béke és üdvösség székhelye…

Ráma Ráma Rám Srí Ráma Ráma Rám
Srí Ráma Ráma Rám Srí Ráma Ráma Rám”

Február 7.

A reggeli ászana óra után, a recepciónál ismerősöket pillantottam meg: Sukadévet (a németországi Yoga Vidya alapítóját) és feleségét Sivakámit. Olyan nagy öröm öntött el hirtelen, hogy a tiszteletteljes köszöntésem után szinte a nyakukba ugrottam. Eleinte (szerintem) nem tudták, hogy hova tegyenek, de aztán össze állt a kép. Kiderült, hogy négy éve voltak itt utoljára… nem is álmodtam, hogy a novemberi látogatásunk után ilyen gyorsan találkozni fogunk. A szemeimbe könnyek szöktek, amire Sivakámi is hasonlóan reagált.

Aztán eszembe jutott, hogy itt van Ómkár is, és elégedetten konstatáltam, hogy végre személyesen is megismerhetik egymást…

Ismét mosolyogtam magamban, hogy Sivánanda mester hogyan terelgeti az utunkat 🙂

Február 8. (a naptár szerint Aranka napja)

A mai nap több szempontból is érdekes:
– minden hónap 8-án Sivánanda Mester születésnapjára emlékeznek itt Risikésben,
– 15 évvel ezelőtt jegyezték be a Spirituart Jóga Alapítványt,
– Sántika ismét ászana órát tartott,
– nevem napja van 🙂 az esti Szatszang témája pedig Szaraszvatí (hihetetlen)

A reggeli ászana óra után ünneplőbe öltözve Szvámí Vimalánandához mentünk a maradék felajánlással. Ómkára külön beszélt neki a Shanti Jóga-szigetről is.

Ebéd utánra terveztük Ómkárat köszönteni a 15. évforduló alkalmából. Egy nagyobb Sivánanda képet vettünk, melyre mindannyian írtunk valami kedveset. Míg mi ebédeltünk RámaKrisna (Zsolt) beszerzett egy gyönyörű virágfüzért, mely már ott várt minket Vimalánandánál, itt történt a köszöntés 🙂

Ómkára nagyon meghatódott, a virágfűzért maga Szvámidzsí adta a nyakába. Leírhatatlan pillanatok voltak ezek. Végtelen hálát éreztünk, hogy Ómkáranak köszönhetően megismerhettük Sivánanda tanításait, és most itt lehetünk, ahol ezeket átadta…

Beszéljenek helyettem itt a képek:

Szvámidzsí és Ómkára, mindketten nagyon boldogok.

Csoportkép középen Sukadévvel és Szvámí Vimalánandával.

Délután Ómkára, Ánandi és Sántih teljesen megmártóztak a Gangában.

A Gangá Áratin is minket ünnepeltek, vagyis a magyar Sivánanada közösséget: sokat énekeltünk és 15 x énekeltük el az ÓM Trjambakam Mantrát.

 

 

 

Február 9.

Az ebéd előtt meglátogattuk az étkezést irányító Szvámít, Óm Trjambakamot énekeltünk neki odaadó szolgálatáért és egy kis adományt ajánlottunk fel, de nem fogadta el. Nagyon meghatódott ő is mi is.

Délután utoljára látogattunk el a Tapasz Kutirba, Arcshánanda csak most értette meg, hogy holnap elutazunk, még a szeme is könnybe lábadt. Mi is szaporán fújtuk az orrunkat…

A Ganga Áratin is utoljára énekeltünk, de nagyon sokat, ott is elköszöntünk, majd neki láttunk az összepakolásnak.

Február 10.

Az utolsó napra virradtunk.

Megbeszéltük, hogy ma délelőtt a Badzsan Holl-ba megyünk Mahámantrát énekelni.

Egyedül indultam le és egyszer csak Szaraszvatí gyönyörű hátas állatai bukkantak fel előttem: négy gyönyörű páva. „Köszönöm, hogy ebben a csodálatos látványban részesülhettem még így az utolsó órákban is.”

Hogy mit tudunk hazavinni magunkkal ebből a sok csodából még nem tudom, de egy biztos, hogy a szívünk egy része itt maradt Risikésben Sivánanda lábainál.

 ÓM Namó Bhagavaté Sivánandája!