Pozitív gondolkodás

Pozitív gondolkodás – azaz, olyanná válsz, ahogyan gondolkozol

A jógatanfolyamokon örömmel tapasztaljuk, hogy ez a téma többeknek ismerős.  Sokan, sokféleképpen közelítették és magyarázták már. Most mi is kísérletet teszünk rá a jóga filozófia alapján, melynek alapgondolata így szól:

“Minden, ami velünk történik, értünk van, hiszen a külvilág a belsőnk tükörképe.”

Nem igazán hangzik ez jól, amikor az embert kellemetlenségek érik. Azonban, ha nyitottak vagyunk és elfogadjuk ezt a törvényszerűséget, akkor ráébreszt minket arra, hogy a külvilágot csak úgy tudjuk megváltoztatni, ha saját magunkat változtatjuk meg.

Sorsunk a kezünkben, azaz gondolatainkban van

“Ültess el egy gondolatot, lesz belőle egy cselekedet,
ültess el egy cselekvést, lesz belőle egy szokás,
ültess el egy szokást, lesz belőle egy jellem,
ültess el egy jellemet, lesz belőle egy emberi sors.”

-Szvámí Sivánanda

A fenti idézet nagyon szépen levezeti, hogy gondolatainknak köszönhetjük sorsunkat. Ezért a változást is kezdjük a gondolatainknál.

Hogyan változtathatjuk meg gondolkodásunkat?

Az emberi lényt csodálatosan alkotta meg a Teremtő. Felruházta egy olyan jelző rendszerrel, amely pontosan meg tudja mutatni, hogy éppen milyen gondolatok járnak a fejében. Ez nem más, mint a hangulat.
Amikor békések, derűsek, elégedettek vagyunk, akkor természetes állapotunkban vagyunk. Érzelmi állapotunk pozitív gondolatainkat tükrözi.

Amikor azonban haragosak, bánatosak, elégedetlenek vagyunk, akkor viszont negatív gondolat bukkant fel az elménk felszínén. Minél előbb tudatosítjuk ezt magunkban, annál hamarabb tudunk megszabadulni tőle.

Módszerek a pozitív gondolkodás elsajátítására:

  1. Tegyük fel a következő kérdést magunknak: „hogyan érezném magam ez a gondolat nélkül?” a válasz 100%-ban megkönnyebbülést hoz: jól. Ez segítségünkre lesz abban, hogy el tudjuk engedni a negatív gondolatot.
  2. Alakítsuk a negatív gondolatot pozitívvá: az elménk mindig azzal foglalkozik, amit adunk neki. Egy adott kellemetlen helyzetben mondjuk azt magunkban, hogy „minden rosszban van valami jó”. Az elménk rögtön elkezd pörögni az új impulzus hatására, és új, pozitív lehetőségeket kínál fel, mígnem egy olyan bukkan fel, mely számunkra is megnyugtató tud lenni.
  3. Foglaljuk le az elménket hasznos, pozitív gondolatokkal.
    A jógában nagy szerepe van a mantráknak. Ezek olyan szavak vagy mondatok, melyeknek hangkombinációi, pozitív rezgést keltenek, ezáltal jó hatással vannak az elmére. Azt szoktuk javasolni, hogy érdemes magunkban dudorászni a kedvenc mantránkat, így az gondoskodik arról, hogy pozitív gondolatok legyenek a fejünkben.
  4. Keressük meg a negatív gondolat okát önmagunkban. A kialakult minták és szokások gyorsan elhitetik velünk, hogy „azért vagyok szomorú, mert XY megbántott”, vagy „azért vagyok mérges, mert ő felbosszantott”. Ilyenkor érdemes felidézni magunkban az alapgondolatot: „minden ami, velünk történik, értünk van, mert a külvilág a belsőnk tükörképe”. Ez után tekintsünk magunkba, hogy belül milyen gondolatok motoszkáltak, amelyek a helyzet kialakulásához vezettek. Ahogy megtaláltuk az okot, bánatunk, haragunk is szertefoszlik.

A pozitív gondolkodás fejlődésében nagy előrelépést tehetünk, ha fejlesztjük a tiszta alapértékeket magunkban. Ezek segítségével már eleve rengeteg negatív gondolattól szabadulhatunk meg. A beépítéshez érdemes egyet kiválasztani egy-két hétre, és annak fényében tenni a dolgunkat. Mindezt tegyük kis lépésekben, fokozatosan. Ahogy új, pozitív tapasztalataink gyökeret eresztenek, úgy leszünk egyre bátrabbak és biztosabbak.

Tiszta alapértékek, melyek kizárják a negatív gondolatokat:

Őszinteség

Az igazmondással megkönnyítjük életünket, felesleges aggodalmaskodó gondolatoktól szabadulhatunk meg. Az őszinteség azonban nem azt jelenti, hogy kérdezés nélkül osztjuk mindenkinek az általunk igaznak vélt véleményeket. Az őszinteség definíciója így hangzik: igazat szólni, de csak akkor, ha kérdeznek. A szavak legyenek kedvesek, szeretetteljesek.

Önzetlenség

Az önzetlenség által lehet megtapasztalni a szabadságot, az anyagi kötetlenséget.  „Adj, adj, adj, mindig csak adj. Ez a bőség titka.”– mondja Szvámí Sivánanda
A jóga szerint az a természet rendje, hogy ha az ember önzetlenül ad, a többszörösét kapja vissza. Az önzetlenség azt jeleni, hogy úgy adok, hogy nem várok cserébe semmit. Az áramlást adással lehet elkezdeni. Lehet adni időt, figyelmet, szeretetet, anyagi segítséget, de mindig azt, amit tőlünk kérnek.

Elégedettség

Az elégedettség is egy nagyon fontos erény. Annyi mindenért lehetünk hálásak, de e-helyett a legtöbb ember csak arra összpontosít, hogy miért lehet elégedetlen. Fordítsuk meg, gondoljuk végig, hogy mennyi minden szépség van az életünkben, amiért hálásak lehetünk. Vegyük észre ezeket és engedjük meg magunknak az örömöt.

Szeretet

„A szeretet élet. A szeretet öröm.
A szeretet melegség. A szeretet az aranykötelék, amely összeköti a szíveket és a lelkeket.
A szeretet építő és alkotó. A szeretet összeköt és épít. A szeretet a megújhodás forrása.
A szeretet egy valós szubsztancia, amelyet bátran felhasználhatsz. A szeretet pozitív és valós.
Aki a szeretet törvényét tudományos precizitással alkalmazza, csodákat művelhet. {…}
Élni annyi, mint szeretni. Szeretni annyi, mint élni. Azért élsz, hogy megtanulj szeretni. Azért szeretsz, hogy megtanulj az örökkévalóban élni.” 

-Szvámí Sivánanda

A szeretetnek nagyon sok aspektusa van. Nekünk annyi a dolgunk, hogy minden helyzetben, mindenkivel szemben a megfelelőt tudjuk alkalmazni. Ezek a következők: elfogadás, megbocsájtás, együttérzés, gondoskodás, türelem, tisztelet, hála, odaadás.

Ahol szeretet van, ott béke van, ahol béke van, ott pozitív gondolatok vannak. A feszült helyzetek hiába vesznek minket körül, a szeretet hullámaiban feloldódnak és megsemmisülnek.

Gondolataink minőségét a táplálék minősége is befolyásolja

Vannak ételek, melyek jó hatással vannak az elmére, azaz lecsendesítik, megnyugtatják és vannak, olyan ételek, melyek gerjesztik a negatív gondolatokat. Ezekről bővebben a helyes táplálkozás kapcsán informálódhatunk.

Most csak azokat az ételeket soroljuk fel, amelyek lecsendesítik az elme hullámokat, illetve pozitív irányba terelik az elme tevékenységét: ezek a gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak, méz, tej, friss tejtermékek.

Gondolkodj helyesen és légy Önmagad

 „Ahogyan gondolkodik, olyanná válik az ember” – mondja a nagy törvények egyike. Gondold, hogy tiszta vagy, és azzá leszel. Gondold, hogy ember vagy, és azzá leszel. Gondold, hogy Brahman (halhatatlan Lélek) vagy, és azzá leszel.

Légy a jó megtestesítője, cselekedj jót. Szolgálj, szeress, adj, gyakorold a mértékletességet és a hallgatást. Uralkodj haragodon. Gondoskodj mások boldogulásáról. Élj azért, hogy másokat szolgálhass. Csak így fogod megtapasztalni az üdvösséget.

-Szvámí  Sivánanda