Kírtana Klub


Kirtan klub

„A Kírtana Isten neveinek éneklése átéléssel (bháva), szeretettel (préma) és hittel (saradha). Kírtanozáskor az emberek összegyűlnek, és egy közös helyen együttesen éneklik Isten neveit. A megvilágosodás csupán Kírtanával elérhető. Ez a legkönnyebb módszere a Legfelsőbb Tudat megtapasztalásának a mostani Kali Júgában, azaz a Vas Korszakban.

Amikor az emberek egybegyűlve gyakorolják a Szankírtant, óriási Mahásaktí képződik. Ez megtisztítja a Kírtanában résztvevők szívét, és felemeli őket az Isten-tudatosság magasságaiba. Az erőteljes rezgések messzire eljutnak. Felemelő gondolatokat ébresztenek mások elméjében, vigaszt és erőt nyújtanak minden embernek, békét, harmóniát, egyetértést teremtenek. A negatív erőket gyorsan megsemmisítik, és boldogságot hoznak az egész világnak.” – Srí Szvámí Sivánanda

A kírtana klub minden perce tiszta boldogság. Amikor az ember énekel, megszűnik az elme hullámzása, képes a jelenben lenni és élvezni a hangok által felszabadult tiszta energiát. A mantra rezgései bekúsznak a tudatalattiba is és megsemmisítik a negatív benyomásokat, mintákat, ezért csodálatos gyógyító, átalakító folyamatok indulnak el az emberben.

Gyere, éld át velünk a kírtana csodáját!

A program ingyenes. Az aktuális időpontot és helyet az órarendben találod.

icon-title2

ÓRAREND

Melyik jóga-sziget van hozzád legközelebb? Kattints rá!


Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Vasárnap
Vasárnap
A kiválasztott óra adatai
Óra
Helyszín
Shanti Jóga-sziget, SIVA terem 
1196 Budapest, Hunyadi u. 87. tetőtér
Időpont
18:00-19:00 (Kedd)
Oktató
Steigerwald Andrea
(Párvatí)
Tel.: 06 (70) 360 0596
A kiválasztott óra adatai
Óra
Helyszín
Shanti Jóga-sziget, SIVA terem 
1196 Budapest, Hunyadi u. 87. tetőtér
Időpont
18:00-21:00 (Szombat)
Oktató
Steigerwald Andrea
(Párvatí)
Tel.: 06 (70) 360 0596

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Hétfő
Hétfő
Kedd
Kedd
Szerda
Szerda
Csütörtök
Csütörtök
Péntek
Péntek
Szombat
Szombat
Vasárnap
Vasárnap

Jelenleg nincs a feltételeknek megfelelő tanfolyamunk.

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

A jelentkezéshez szükséges adatok:
Név
Cím
Email
Telefon
Megjegyzés



Jelentkezés nem szükséges!



Már nem lehet az órára jelentkezni,
a jelentkezési határidő lejárt!

Mentés

Share This