Európai Parlament

2016 május 31 -én az Európai Parlament képviselői fogadták az Európai Jógakonföderáció küldötteit “A jóga hatása az európai társadalomra és a világbékére” témában.  Az Európai Jógakonföderáció tagjaként felszólalt Magyarország képviseletében Szaraszvatí Keserű Aranka, a Magyar Jógaoktatók Szövetsége elnöke.

Néhány kiegészítés a teljesség érdekében. Az Európai Parlamentben tett látogatásunk napján magas biztonsági protokoll lépett érvénybe. Emiatt a 20 perces beszédünket le kellett csökkenti 5 percre. Én Szvámí Sivánanda „Béke” című tanításával készültem. Mivel olyan sokat kellett meghúzni értékes gondolataiból, végül inkább a bevezető szöveget töröltem, melyben őrá hivatkoztam. Tehát ennek tükrében olvassuk a sorokat, köszönettel: Szaraszvatí

ÓM Namó Bhagavaté Sivánandája

 

 „A jóga hatása az európai társadalomra és világbékére”

Európai Parlament – beszéd 2016 május 31.

Mély tisztelettel köszöntöm a kedves parlamenti képviselőket és résztvevőket.

Mindenek előtt szeretném kifejezni végtelen hálámat a tisztelt képviselőknek, amiért, nap mint nap azon dolgoznak, hogy a világban béke és jólét legyen.

A jógával mindenki felismerheti a benne lakozó határtalan békét, szeretetet és boldogságot, mely független a külső körülményektől. Akkor lehet béke a világban, ha a társadalom egyes tagjai meglelik a bennük lakozó határtalan béke forrását. A békés ember szeretetet és örömöt sugároz a világba. Ha a társadalom minden tagja így tesz, megszűnik a háború és az ellentét.

 „A béke isteni tulajdonság, a lélek minősége.
A béke a nyugalom állapota, a zavartól, aggodalomtól, nyugtalanságtól, féktelenségtől és erőszaktól való mentesség.
A béke harmónia, csend, nyugalom, pihenés.
A békén a háború hiányát vagy megszűnését is értik.
A béke az ember boldog, természetes állapota, veleszületett joga.
A háború viszont a szégyene.

Béke a vágy nélküli ember szívében lakozik, aki ura az érzékeinek és az elméjének. A béke nem a pénzben, ingatlanokban, nyaralókban és vagyonban van. A béke nem a külső dolgokban lakozik, hanem belül a lélekben.

Fordulj el a külvilág tárgyaitól! Meditálj, és pihenj a lelkedben! így megtapasztalod az örökké tartó békét.

Tökéletes biztonság és teljes béke nem érhető el ebben a világban, mert ez egy relatív sík. Az összes tárgynak feltételeket szab az idő, a tér és az okozatiság, és mind tünékeny. De akkor hol keresd a teljes biztonságot és a tökéletes békét?

A halhatatlan Önvalóban találhatod meg, aki a béke megtestesülése, és felette áll időn, téren és okozatiságon.

Az igazi, mély béke a külső feltételektől független.

Az igazi, maradandó béke a halhatatlan Lélek rendkívül nagy nyugalma belül.

Ha belépsz az isteni béke csendjébe vagy csodálatos nyugalmába a hullámzó elme lecsillapításával, a gondolatok megfékezésével és a kifelé irányuló érzékek visszavonásával, az összes zavaró zaj el fog halni.

A béke a legjobban vágyott tulajdon a földön, a legnagyobb kincs az egész univerzumban. A béke a legfontosabb és elengedhetetlen alkotóeleme minden növekedésnek és fejlődésnek. A rügy a legcsendesebb órák mélyén nyílik ki. Ugyanígy az emberek is a béke és a szeretet állapotában bontakoznak ki, növekszenek sajátos kultúrájukban és fejlesztik ki a tökéletes civilizációt.

A ma uralkodó „béke” a félelem és az előkészület békéje. A bölcsesség őszinte tanácsait figyelmen kívül hagyva a világ nagy nemzeteinek feltett szándéka, hogy bebizonyítsák pusztító erejüket. Ez az irány a háború, nem pedig a béke iránya. A politika alapjait a szociológia biztosítja, a szociológia alapjait az egyéni, személyes fejlődés szolgáltatja, az egyéni, személyes fejlődést pedig az egyén által követett filozófia és vallás vezérli. A keleti filozófia az embert tekinti az egységnek. Az embernek az a dolga, hogy tökéletesítse magát.

Ha minden egyes ember a saját maga üdvözülésén fáradozik, nem lesz senki, aki problémákat idézhetne elő! Ha mindenki szívvel-lélekkel arra törekszik, hogy gyakorolja a vallását, végezze a szádhanáját (spirituális gyakorlását), és felismerje Istent, akkor nem fog hozzá kedvet érezni és nem lesz rá ideje, hogy vitákat szítson. Ekkor magától béke lesz a földön.

Az emberek pusztán beszélnek a vallásról. Az nem érdekli őket, hogy gyakorolják és éljék. Ha a keresztények a hegyi beszéd szerint élnének, ha a buddhisták a nemes nyolcrétű ösvényt követnék, ha a muszlimok őszintén követnék a próféta tanításait, a hinduk pedig az Úr, a szentek és a bölcsek tanításai szerint alakítanák az életüket, akkor béke lenne mindenhol.

Az építő és tartós béke Istenen keresztül érhető el. Isten vagy az Úr nélkül nincsen béke. Isten maga a béke. Gyökerezz a békében vagy Istenben, és akkor alkalmas leszel arra, hogy békét sugározz.

Köszönöm a figyelmet.

God Bless You All! Isten áldja Önöket!

Hari ÓM Tat Szat