Életenergia szabályozása

Életenergia szabályozása – azaz pránájáma

A légzés fontosabb, mint az evés és az ivás, hiszen evés nélkül az ember kibírja pár hétig, ivás nélkül pár napig, levegővétel nélkül viszont mindössze néhány percig.
Ebből is látszik, hogy a légzés az élet feltétele.

A jóga tanításai szerint a légzés által nem csak anyagcserét folytatunk és oxigénnel látjuk el sejtjeinket, hanem életenergiát, azaz pránát is a légzés útján vesszük magunkhoz. Ez az életenergia áthat mindent, ez ad erőt a mentális-érzelmi és fizikai folyamatoknak is.

A prána benne van a nap sugarában, a vízben, földben, ételben, de szabad formában legnagyobb mennyiségben a levegőben található.
Mivel a prána elsődleges közege a levegő, ezért a légzésen keresztül tudjuk legjobban magunkhoz venni.

A pránájámák olyan légzőgyakorlatok, melyek segítségével képesek vagyunk szabályozni és elraktározni a pránát.

“Testünk minden részét megtölthetjük pránával, s ha ezt megtettük, akkor már az egész testünkön mi uralkodunk. Minden betegség csírájában elfojtható csupán azzal, hogy képesek vagyunk szabályozni a pránát, és ebben rejlik a gyógyítás titkos tudománya.”

Szvámí Visnu-dévánanda (jógí mester)

A jóga filozófiája szerint az ember élete meghatározott számú lélegzetből áll.
Egy perc alatt általában tizenötször veszünk levegőt. Ha képes vagy lecsökkenteni a légzésszámot az életenergia szabályozásával (légzőgyakorlatokkal), akkor megnövelheted életed hosszát.

Hogyan kell helyesen lélegezni? 

Egy jól képzett jógaoktatótól el tudod sajátítani a jóga alaptanfolyamon lépésről lépésre:

Mindezeket gyakoroljuk a jóga gyakorló foglalkozásokon és a pránájáma foglalkozáson.

Gyere, jógázz velünk!