Éji dal

Nandagópa Schönek Zoltán egy újabb verse, mely rólunk, a sötétben elveszett Lelkekről szól.

Éji dal

Hideg szél fú a tenger felől
Éji rém lebbent függönyt talán
Félek, hogy ez engem megöl
Védj meg hát engem, jó Apám!

Aludj fiacskám, álmod őrzöm
Csendben fogom a kezedet
Néma énekemmel űzöm
Mi a félelembe vezetett!

Susog kinn a sötét lombja
Rémiszt, ahogyan egyre zúg,
Magát hatalmasnak mondja
Éji lidérc fülembe súg!

Aludj fiacskám, álmod őrzöm
Védelmül bástyát von körénk
Szívemből szóló lankadatlan
Lassan mormolt varázsigénk!

De mi van, ha mégis elnyel az éj
Mi lesz, ha nem vársz haza már
Ha nem hallom az énekedet
Ha leomlik egyszer az a vár?

Aludj fiacskám, álmod őrzöm
A mélybe húz a vér szava
De a láng, mi köztünk ível
Ragyogva vezet majd haza!

Féltem kedves játékaim,
Elveszik tőlem egyszer talán
Vágyam felhabzó tajtékjain
Mihez kezdek majd, jó Apám?

Aludj fiacskám, álmod őrzöm
S hogy ne vájd ujjait rögökbe,
Mindazt, ami létedhez kell
Megkaptad, s tiéd lesz örökre!

 Annyira félek e nagy sötétben,
Apám, ebben én vak vagyok
Elvétem a helyes irányt,
S magam után csak bűnt hagyok!

 Aludj fiacskám, álmod őrzöm,
Hidd el, tőled retteg a sötét,
Mert mikor majd felébredtél
Épp a te fényed űzi szerteszét!

Hasonló spirituális verseket ide kattintva olvashatsz.