A cipő és a halva (indiai édesség)
Srí Szvámí Vénkatésánanda írása (1957. január 22.)
Egy alkalommal Szvámidzsí (Sivánanda) kutírjába (meditációs hely) visszatértében mesélte el ezt a megvilágosító történetet:
„Egyszer a cipő és a halva felkerestek egy bölcset, és előadták neki sérelmeiket. A cipő így panaszkodott:
– Ó, imádni való bölcs, hallgasd meg az én szánalomra méltó sorsom történetét! Én éjjel s nappal hordozom gazdámat köves és tüskés felületeken, és nagy súlya miatt, s mert agyondolgozom magam, naponta elnyűvődöm. De a gazdámban még annyi udvariasság sincs, hogy bevigyen a házába, mindig kint hagy engem az ajtóban. Képtelen vagyok elviselni ezt a sértést! A gazdám egy cseppet sem ismeri el a szolgálataimat.
– Ó szeretett cipő – felelte a bölcs – te valóban nagy karma jógi vagy! Nagy személyes áldozat árán szolgálod gazdádat. Megvéded lábait a kövektől és tüskéktől azáltal, hogy magadon hordozod, és te magad lépkedsz azokon, s tűröd a nehézségeket. Te valójában az önfeláldozás megtestesülése vagy! Dicsőség neked! De úgy látszik, nem értetted meg helyesen a karma jóga technikáját! A karma jóginak az istenimádat szellemében kell ellátnia feladatait, a legkisebb személyes haszon, vagy dicséret elvárása nélkül. A karma jóginak éreznie kell, hogy a szolgált személyben az Urat szolgálja. Nemhogy elismerést nem szabad várnia attól a személytől, akit szolgál, hanem még hálásnak is kell lennie neki, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy őbenne az Urat szolgálja. Ne azt érezd, hogy te a gazdádat – mint olyat – szolgálod, hanem azt érezd, hogy az Istent szolgálod őbenne! Az Úr minden formában ott van, mindezek csak az Isten manifesztációi. Sőt, mi több, kerüld a méltatást, tekints rá méregként! A karma jóginak a magasztalást és a megszégyenítést egyformán kell fogadnia. Minden körülmények között egykedvűnek kell maradnia. Ha a munkádat Isten imádatának tekintve folytatod nem várva gyümölcsöt, sőt még elismerést sem, s egyformán viseled a dicsőítést és megalázást, fájdalmat és gyönyört, nyereséget és veszteséget, kétségkívül elnyered Isten legfelsőbb kegyelmét és végtelen boldogságban lesz részed! Tárj hát vissza – ó cipő – és folytasd a munkádat!
Ezt követően a halva adta elő panaszait:
– Ó tisztelt bölcs kérlek, hallgasd meg szánalmas mesémet! Az édességboltban gyönyörűen nézek ki, édesen illatozom, és igen vonzó vagyok. Egyetlen arra járó sem mehet el mellettem anélkül, hogy egy gyengéd pillantást ne vetne rám! Az emberek annyira szeretnek engem, hogy illatomtól, vagy nevem puszta említésétől összefut szájukban a nyál. Egyetlen fontos fesztivál vagy ünnep sem lehet meg nélkülem. De jaj! Mihelyt az emberek megettek, nagy átalakulás megy végbe bennem! Néhány órával megevésem után kiadnak magukból egy félreeső helyen, igen mocskos és bűzös formában. Az emberek kerülik még azt is, hogy rám pillantsanak. Földre köpnek, vagy befogják az orrukat, ha meglátnak! Képtelen vagyok elviselni ezt a sértést!
– Ó szeretett halva – felelte a bölcs – te is nagy karma jógi vagy, akárcsak a cipő! Tápanyagaiddal szolgálod azokat, akik megesznek. Feláldozod szépséged, édes illatod, dicsőséged és valós formádat, hogy tápláld és fenntartsd az embereket, és kielégítsd ínyüket. Micsoda megtestesülése vagy az önzetlen szolgálatnak! De – ó halva – ne bánkódj a fizikai formádban végbemenő változás miatt! Te nem vagy sem a gyönyörű és vonzó halva, sem a bűzös kiválasztási végtermék. Te az örökké változatlan, tiszta Lélek vagy! Te a Nitja Szúdha (örökké tiszta) Átman vagy! Téged a fizikai formádban lezajló változások és tisztátalanságok nem érintenek. Ne azonosítsd magad az anyagi formával! Maradj fizikai formád működésének tanúja és folytasd az emberek szolgálatát tápanyagaiddal, és ízletes részeiddel! A tevékenykedés gondolata nélkül véghezvitt szolgálat, a shaksi báva (a szemtanú-szellem) végül elvezet téged a megvilágosodáshoz és a móksához (felszabaduláshoz). A fizikai formával való azonosulás az oka minden fájdalomnak és szenvedésnek.
Így szembesülve az igazsággal a cipő és a halva hazatértek, imádat bhávával, vagy Átma bhávával szolgálták az embereket, és elérték a kaivalját (megszabadulást), vagyis a Végtelen Boldogságot.”
