Boldogság mantrája
Boldogság mantrája – egy ismeretlen szerző jóvoltából átélhetjük a mantrabeavatás és lelki név kapás csodálatos élményét. Fogadjátok szeretettel:
“A guru ott ült az ásramban, a jóga e szent helyén lótuszülésben. A beavatás napja eljött. A sisják, a tanítványok várakozástelien kint sorakoztak az ásram bejárata előtt. Hirtelen morajlás zúgott fel. Megkezdődött a beavatás. Egyik sisjá a másik után lépett be a guru közelségébe beavatást nyerni a jóga hagyományába, új lelki nevet és a boldogsághoz vezető személyes mantrát kapni.
Belépett az első. A guru a Jaksin (élő) nevet adta neki és ezt a mantrát: „óm trjambakam jadzsámahé szugandhim pusti-vardhanam urvárukam iva bandhanán mritjór muksíja mámritát”. „Ez a Mahá-mritjundzsaja mantra,” – mondta – „ami Sivának a legerősebb formájához, Rudrához szól. Életet nyersz belőle és eljutsz általa a boldogsághoz. Senkinek nem mondhatod el a mantrád, ez csak a tiéd.”
Belépett a második. A guru a Gagandzsot (világosság) nevet adta neki és ezt a mantrát: „óm bhúr bhuvah szvaha tat szavitur varénjam bhargó dévaszja dhímahi dhijó jó nah pracsódayát”. „Ez a Gájatrí mantra,” – szólt – „ami Szavitríhez szól, a megnyilvánulatlan női isteni teremtő Személyiséghez. Világosságot nyersz belőle és eljutsz általa a boldogsághoz. Senkinek nem mondhatod el a mantrád, ez csak a tiéd.”
És ez így ment tovább. Belépett a harmadik, a negyedik, a tizenkettedik, a száznyolcadik, egyik a másik után. A gurunak mindegyikőjük számára volt egy neve és egy mantrája. Odaadta nekik a Hridaja (szív) nevet, az óm ham hanúmaté namaha mantrával; a Vidzsaja (győztes) nevet és az óm gam ganapatajé namaha mantrát; a Ghani (gazdag) nevet és az óm hrim mahá laksmjai szvaha mantrát; az Arsana (bátor) nevet és az óm krim kalikajé namaha mantrát; a Bhísma (erős) nevet és az óm dum durgájé namaha mantrát, a Szvasztika (sikeres) nevet és az óm hrim namah Sivája mantrát.És a sisják egyre csak jöttek, a guru meg csak adta a neveket és a szebbnél szebb mantrákat. „Eljutsz általa a boldogsághoz, de senkinek nem mondhatod el a mantrád, ez csak a tiéd. A nevedet viszont mondd el mindenkinek.” – szólt intelme mindegyikőjükhöz.
Legközelebbi tanítványa ott ült a sarokban és némán, tisztelettel hallgatta a gurut egész nap. „Ó gurum!” – kezdte a nap végén, mikor az új tanítványok már elmentek.
„Hallgatlak!” – mondta a guru mosolyogva. Tudta jól ugyanis a kérdéseket, melyek a sisja elméjében megjelentek. A sisja sorban feltette, a guru pedig türelmesen végighallgatta őket.
Ezt válaszolta: “a beavatás célja, hogy a beavatottak innentől minden nap gyakorolják a jógát a napi gyakorlásban, a szádhanában. Így válnak a beavatottak szádhakává, jóga gyakorlóvá. Nem ismeretek, nem tudás vezet a jógában való előrehaladáshoz, hanem csak a rendszeres, mindennapos, fegyelmezett gyakorlás. Amíg csak vágynak rá, amíg csak beszélnek róla, amíg csak hébe-hóba gyakorolnak rendszertelenül, nem lesz rájuk nézve maradandó, átalakító hatása. Amint a beavatásban elkötelezik magukat és minden nap gyakorolni kezdenek, leteszik a mentségeket és elkezdik beengedni az életükbe a jóga áldásos átformáló erejét. Az új lelki név ad nekik ebben erőt, ami mindig emlékezteti őket arra, hogy belekezdtek valami újba és már nem élhetnek többé ugyanúgy, mint régen. És tudom – mondta -, a legnagyobb kérdésed a mantra.
A mantra azért válik személyessé, mert senkinek nem mondhatják el. Mert hiszik, hogy a sajátjuk. Ezek a mantrák mind közhasználatban lévő, a Védákban leírt szent hangsorok. Személyessé a beavatásban válnak. A sok-sok egyéni ismétlés, recitálás során beléjük ivódik, a részükké válik, a tudatalattijuk keszekusza tartalmát elsimítja, gondolataikat elcsendesíti, figyelmüket befelé fordítja. És végül eljutnak a gondolatmentesség állapotába, mely minden embernek vele született joga, része, sajátja. Ez a boldogság állapota, a benső csend, a létezés, tudatosság, üdvösség békéje.
Mindegyik mantra boldogság-mantra. Bármelyik jó rá. Mindegyik elvezet hozzá. A boldogság Benned van. Te Az vagy.”
